Vörösmarty Mihály: (KI FOGJA MÉLTÁN...)
Honnunk Vitézit, s Nagyjait, a setét
Óság ködéből visszahozván |
Léteiket ragyogóbb egünkre? |
Szívemben a szép hajdaniság eránt,
Mely őseinknek szerte zörgő |
Fegyvereit lelapúlva nézte. |
Tanúk lehettek, mennyire vitte a
Dölf Szittya Hősink harcra búzgó |
Lelkeiket, Ti tanúk lehettek. |
Nagy Dáriusnak számtalan emberit
Miként tiportad porba ádáz |
Masszageták nyomodat követvén? |
Szóró hegyével büszke sorát ama
Még győzhetetlen Támadónak. |
Zengjem-e, vagy Te nem ezt ohajtod? |
Bércről virító fákra rohannia
S Gellérd sziklájit bús töréssel |
Jönni le a nyugovó födélre. |
Midőn veszéllyel hozta világverő
Hadát az ellenség vidékit |
Dúlni, s adó fizetésre készté. |
Győző hatalmát rettegi, s kérlelé,
Hogy meg ne szegné a nyugalmat |
S ím nemesen könyörűlni kész volt. |
Kínzó Töröknek mennyei ostora,
A gyászos Honnért mint buzogtál, |
Mennyi dicső remeket mutattál, |
S kétes veszéllyel támada meg, de ím
Ezen felűl is rút irígység |
Vérbe kevert agyarát kitette. |