Vörösmarty Mihály: (DRÁGA TANÍTÓM!... )
Hogy megháláljam teljesen amit adál. |
Vedd Te csak, amit adok, szívem adózva fizet. |
Intézett szavait, s titkos hevére tekínts. |
A költői tüzet, engedelemre hajolj. |
Csak csupa hálaadás kiszt s nyom erembe tüzet. |
Méltó lenne egész tiszteletedre talán! |
Nemzetiségednek fénye nagyokra ragad. |
S ezt régen kezdvén őszbe borúla fejed. |
Hányszor rettent a mély Duna, fagy, zivatar. |
Zeng a hálaadó nagy sereg, élni siet. |
Szép tisztedbe, mi nagy, mily akadályos az ügy. |
Serdűlő fiait lenni bizatva reád. |
Szándékon függő lelkeket, utba kelél. |
Felségét jegyzik, míg Te Hazánknak örűlsz, |
A koszorus hűség társaihoz vezeted. |
Hogy hálámat adom, légy Te segédet adó. |