Tompa Mihály: BŰNBOCSÁNAT.
BŰNBOCSÁNAT.
Álmatlan éjben az ágy vánkosán,
Zarándok-úton s a templom kövén:
Oh, mennyi köny hull széjjel titkosan,
A fájdalom forrásiból jövén!
Midőn felkél a vádló síri árny,
Melyet sok év és hallgatás temet,
Fedett arccal sohajt a bünhödő:
Isten bocsásd, bocsásd meg vétkemet!
Zarándok-úton s a templom kövén:
Oh, mennyi köny hull széjjel titkosan,
A fájdalom forrásiból jövén!
Midőn felkél a vádló síri árny,
Melyet sok év és hallgatás temet,
Fedett arccal sohajt a bünhödő:
Isten bocsásd, bocsásd meg vétkemet!
- Én bűnös kéjt vadásztam, - tudva bár
Azt a sivár átkot, mely rajta van; -
Lábbal tapodtam hűséget, frigyet;
Eszeveszett valék és fajtalan;
A drága nő szivét meggyilkolám,
Szétszórtam édes, szép családomat!
Hah mily örvény ...! menten alábukom,
Ha kezed, oh Isten, nem támogat!
Azt a sivár átkot, mely rajta van; -
Lábbal tapodtam hűséget, frigyet;
Eszeveszett valék és fajtalan;
A drága nő szivét meggyilkolám,
Szétszórtam édes, szép családomat!
Hah mily örvény ...! menten alábukom,
Ha kezed, oh Isten, nem támogat!
- Szerettem a cselt, álnok útakat,
Hamis keresményt és ragadományt;
S barlangomban abból rég semmi sincs,
Mi ott orzó kezem halomra hányt.
E kéz ... e kéz! vérfoltokkal tele ...
Pedig folyvást őrült hévvel mosám!
És dugnom kell ... s tünődnöm szüntelen,
Isten haragján, - hóhér pallosán.
Hamis keresményt és ragadományt;
S barlangomban abból rég semmi sincs,
Mi ott orzó kezem halomra hányt.
E kéz ... e kéz! vérfoltokkal tele ...
Pedig folyvást őrült hévvel mosám!
És dugnom kell ... s tünődnöm szüntelen,
Isten haragján, - hóhér pallosán.
- Te ültetél tanácsba engemet,
Igaz biró s igazság istene!
Rám bíztad az itélet mérlegét,
De az kezemben félre billene ...
Bűnöst feloldtam, nem az igazat,
Megronta: kegy, hiúság, önhaszon ...
Oh, megindúl-e most jobban az ég,
Mint egykor én, - a könyűn, panaszon?!
Igaz biró s igazság istene!
Rám bíztad az itélet mérlegét,
De az kezemben félre billene ...
Bűnöst feloldtam, nem az igazat,
Megronta: kegy, hiúság, önhaszon ...
Oh, megindúl-e most jobban az ég,
Mint egykor én, - a könyűn, panaszon?!
- Megvetve, oh Isten, törvényedet:
Kicsúfolám hatalmad, létedet!
Igaz vagy s rettentő, midőn magad
A tagadóval megösmérteted!
Ki lázadón reád fegyvert fogék:
Saját szivembe mélyedt fegyverem ...
A mélységből kiáltok: könyörülj!
Im bünbánatban mellemet verem ...
Kicsúfolám hatalmad, létedet!
Igaz vagy s rettentő, midőn magad
A tagadóval megösmérteted!
Ki lázadón reád fegyvert fogék:
Saját szivembe mélyedt fegyverem ...
A mélységből kiáltok: könyörülj!
Im bünbánatban mellemet verem ...
Az arc porban hever s a köny ömöl,
A hű vezeklő bűnét látja csak ...
S hogy Istenhez fordúl bocsánatért:
Szétválni kezd lelkében szín, salak.
S ha a sziv meglágyult, mint a viasz,
Uj ember lenni a bűnös ha kész.
Felé hajlik az égi irgalom:
Bizzál fiam, bűnöd bocsátva lész!
A hű vezeklő bűnét látja csak ...
S hogy Istenhez fordúl bocsánatért:
Szétválni kezd lelkében szín, salak.
S ha a sziv meglágyult, mint a viasz,
Uj ember lenni a bűnös ha kész.
Felé hajlik az égi irgalom:
Bizzál fiam, bűnöd bocsátva lész!
S te? furdalást nem ösmersz ... s üdved az,
Hogy ácsorogsz fényes ajtók körűl;
Hivalgón hordod a Kain-jegyet,
Mit jobbulás rólad le nem törűl:
Tetted leend majd ellened tanú,
S tűz, mit fejedre sok nap gyüjtöget ...
Neked, áruló! nem bocsátja meg,
Ne is bocsássa Isten, bűnödet!
Hogy ácsorogsz fényes ajtók körűl;
Hivalgón hordod a Kain-jegyet,
Mit jobbulás rólad le nem törűl:
Tetted leend majd ellened tanú,
S tűz, mit fejedre sok nap gyüjtöget ...
Neked, áruló! nem bocsátja meg,
Ne is bocsássa Isten, bűnödet!
