Reményik Sándor: Másvilági vándor a kezemen
Másvilági vándor a kezemen
Fehér lepke felhőtlen ég alatt,
Hagyd most egy percre a virágokat.
Hagyd most egy percre a virágokat.
Ne nézd, hogy száraz kóró a kezem,
Ne nézd, hogy lelkem mézet nem terem.
Ne nézd, hogy lelkem mézet nem terem.
Jer, telepedj meg a kezem fején, -
Csupán te érintsd, - nem érintlek én.
Csupán te érintsd, - nem érintlek én.
Az érintésed mily finom, - ilyen
Lehet egy túlvilági szerelem.
Lehet egy túlvilági szerelem.
És most mesélj, - mondd el, hogy egykoron
Itt ültél te is egy kerti padon.
Itt ültél te is egy kerti padon.
Magadbaroskadtan és egyedül,
Némán, bénán és tehetetlenül.
Némán, bénán és tehetetlenül.
Emberként, kit a teste-lelke nyom,
S tudja, nincs szabadító hatalom.
S tudja, nincs szabadító hatalom.
S ím, lepke lettél, szárnyaló, szabad:
Fehér álom, nyugtató gondolat.
Fehér álom, nyugtató gondolat.
Ne nézd, hogy lelkem mézet nem terem,
Egy pillanatig maradj még velem.
Egy pillanatig maradj még velem.
És vigasztalj, hogy lepke leszek én,
S lebegek, mint te, valaki kezén,
S lebegek, mint te, valaki kezén,
Ki majd, magába rogyva - egykoron,
Ül itt, mint én most, egy kerti padon.
Ül itt, mint én most, egy kerti padon.
Nagyvárad, 1929 július 1
