Petőfi Sándor: ELÉGIA
ELÉGIA
Meddig dúlsz, szerelem pusztító lángja, szümön, mint
Meddig nyűgöz Amor kinos lánca? Endymionnal
Féktelen érzetnek vad hevű szikrája, lohadj el,
Végihez ér nagy fáradozása a Danaidáknak,
Nem forog Ixion, Tantalnak szomja csilapszik:
S érette, ah boldogtalan én, mindegyre hevűlök,
Égj, szivem, hát, égj mint forró Hyperiona nyárnak,
Hervadok én is majd, s hervadván enyhre találok,
| A mennyverte Prometh keblin az éhes ölyü? |
| Meddig jajgat hurom búskeseregve panaszt? |
| Hullj le bilincs, szünjön, lant, szomoru, árva jajod. |
| Föltészi a sziklát hegy tetejére, Sysiph, |
| De hidegen marad a lánynak örökre szive. |
| Keblem Vesta-tüzét nincsen eloltni erőm. |
| Melynek ölő sugarán gyönge virágcsa fonyad. |
| Ha tovaszállt lelkem Lethe özönébe merűl. |
Dunavecse, 1841, június 22.
