Kosztolányi Dezső: A FEKETE ASSZONYHOZ
porzik s remeg a deszka-színpad
s a rémület lelkünkbe átfoly
s jéggé fagyasztja ajkainkat,
hogy eltünik minden csinált máz
s a hős kegyetlen kedvbe lármáz,
átkozza zordon földi sorsát
s kacagja, hogy győz a gonoszság:
te páholyod bíbor homályán
vörös selyemruhádba ülve,
nézesz a villanyfényes űrbe
s hóválladat vonod, csodás lány.
Hogy porba ér a hősi homlok,
te felkacagsz: "Ó, mily bolondok!"
bár az örömre nincs nagy ok.
De mégis, ó, elismered te,
hogy érdekes egyén vagyok!
s csak három órakor eszem,
vánnyadt, siralmas színü arcom
s vadul kalandoz az eszem.
egy más honért sóhajtozom,
nem jő szememre éjjel álom
és sárga horpadt homlokom.
kedvem korán megvénhedett
s titokzatos regéket olvas
múltamból égető szemed.
s a porba csüggeteg keres.
Mindez való... de énnekem már,
hidd el, nagyon nem érdekes.
arcod fehér, mint a viasz,
únod a bókolást, a tömjént
s mégis szüntelen hóditasz.
míg rád tekintek s álmodok
s forró, fehérlő ujjaiddal
megsimítod a homlokod...
aludni térsz s elzár a kripta-gát,
az éjszakába dúlt árnyak mozognak -
Jó éjszakát!
követ a néma holt rónákra át
s hideg sírodba én is elkísérlek -
Jó éjszakát!
életre csókolom majd lila szád
és felhozom az elmúlást magamban -
Jó éjszakát!
zokogva gondolok magamba rád
s belé sírom a kongó vak sötétbe -
Jó éjszakát!
Édes kín a veszély.
Rohanj a harcba s vessz,
a nőnek sorsa ez.
Légy vad, kevély,
ne félj, ne félj!
ma rózsalomb föd el.
Sáppaszt, fulaszt, gyötör,
a vérpiros gyönyör,
a szenvedély.
Ne félj, ne félj!
ajkad megharapom
s tudd meg, nincs édesebb,
mint ez a gyenge seb,
égése kéj,
ne félj, ne félj!
mert megviselt a kéj, a festék,
a bor, a csók s a lázas esték!
gyermektelen s finom gyerek-nő,
te lányosarcú, buja, meddő!
mert mégis anyja vagy te soknak,
kik néked a kéjről dadognak!
mert lelked éjsötét, kiégett
s majdnem megérted az enyémet!
te, a sötét éj rózsaszála,
akit sosem köszönt a hála.
mert bár ezren nyomodba lesnek,
nyugodt, fehér s hűs szikla-tested.
a csillagok is hamvadt fényüek,
olyan hideg van, mint a kripta alján
- Tüzet, tüzet!
A jég sugára ég merész agyamban,
mert rajtam a tél orgiát ület,
vérem zubog, mint óriási katlan
- Tüzet, tüzet!
künn a vidék is holt - ó, őrület,
álmos vagyok már rég és mégsem alszom
- Tüzet, tüzet!
ne hagyj megfagyni ily egykedvüleg,
szívem, e vészharang, zúg kongva-bongva
- Tüzet, tüzet!
csupán a tested fénylik, mint üveg
s kitör szívemből a rekedt kiáltás
- Tüzet, tüzet!