Kosztolányi Dezső: A FÖLDÖN
Byron
mint hogyha egymagam
a fűbe rejtem arcomat
s mélázok gondtalan.
hogy lázasan remeg:
megértem, mit tesz e beszéd,
ráhajtva keblemet.
a csillagokra bár,
hozzád jövünk utóbb-előbb
és elborít a sár.)
te szültél egykoron!
S viharszavad bús intelem:
te rengeted porom.
a földre, jó közel.
Nézd, jó anyám, fiad, szegény
csüggedve átölel.