Babits Mihály: MICSODA FÖSTMÉNY!
MICSODA FÖSTMÉNY!
Eső után fény, különös fény, mit játszol
oly méla-frissen, égő-hüssen a csillogó utcákon?
oly méla-frissen, égő-hüssen a csillogó utcákon?
Utcákon, utcámon, utcánkon, édes:
szeretem ami szomorú, szeretem ami fényes.
szeretem ami szomorú, szeretem ami fényes.
Mily sűrű, mily nedves színeket csorgat és csünget
az égi ecset, mely sokszor oly sötétre festette életünket!
az égi ecset, mely sokszor oly sötétre festette életünket!
S innen az emeletről - pici tókat, ingókat, elfutókat,
látom az esernyők selymét s a lakktetejű autókat.
látom az esernyők selymét s a lakktetejű autókat.
Talán az egész világ most csak ing és elfut és fölkap
az Égbe, mely életestül mind könnyeden csünget és csorgat
az Égbe, mely életestül mind könnyeden csünget és csorgat
engem és téged egy ecsethajszálon s majd újra elmázol
mint a felhőt és tócsát, amit senki se gyászol...
mint a felhőt és tócsát, amit senki se gyászol...
Óh jaj, mi készül itt, térben és időben, micsoda föstmény!
...Eső utáni fény, méla-friss, égő-hűs, különös fény...
...Eső utáni fény, méla-friss, égő-hűs, különös fény...
