46I.
A kancellária szervezete.
A kancellária, mely már az Anjouk idejében «nagyobb» és «kisebb» kancelláriára vált széjjel: korszakunkban is e két osztályból állt. Azonban a XV. század folyamán a «cancellaria maior» és a «cancellaria minor» mindjobban elvált egymástól s a század második felében a «nagyobb» kancellária említésekor már nem is használják a «maior» jelzőt, hanem egyszerűen «cancellaria»-nak nevezik e fontosabb osztályt, de a «cancellaria minor» kifejezés továbbra is megmarad. Az elválás észrevehető a két kancellária szervezetében is, különösen pedig munkakörében. A «cancellária» (tehát a nagyobbik) – a belügyi s külügyi kormányzatra vonatkozó királyi okleveleket adja ki, a «cancellaria minor» pedig azokat, melyek az igazságszolgáltatással állnak kapcsolatban.
A kancellária azonban nemcsak az oklevélkiállítás technikai munkáját végzi, hanem már előzőleg résztvesz azon ügyek lebonyolításában is, amelyeknek vagy amely ügyek egy fázisának végleges elintézését az oklevél jelentette. Ezt olyan módon tette, hogy tagjai helyet foglaltak az egész kormányzat intézője: a királyi tanács körében és résztvettek annak munkájában, viszont a királyi tanács tagjai is hozzákapcsolódtak a kancellária munkájához.
Ennek megfelelően a kancellária tagjai – különösen Mátyás óta – korunknak legkiválóbb humanistái és jogtudósai, a legfőbb egyházi és világi méltóságok viselői, kiknek egyéni kiválóságuk és méltóságuk egyaránt hozzájárult a kancellária jelentőségének emeléséhez.
Fontos volt e tekintetben az, hogy a kancellária vezetését, mely különösen Zsigmond alatt nagyrészt világi emberek kezébe jutott, most ismét a legfőbb egyházi méltóságok, az esztergomi, kalocsai érsekek veszik át. Mátyás első főkancellárja (summus, supremus cencellarius): Szécsi Dénes esztergomi érsekbíboros ugyan csak névleg volt a kancellária feje, de miután Mátyás – az 1464-i koronázással kapcsolatban – az egyesített fő- és titkos kancellári méltóságot (summus et secretarius cancellarius) Várdai István kalocsai érsekre és Vitéz János váradi püspök, majd esztergomi érsekre ruházta, közülük az egyik: Várdai István (aki V. László alatt is titkos kancellár volt) csakugyan átveszi a kancellária vezetését. Ez nemcsak abból látszik, hogy a privilegialis okleveleken mindig «Datum per manus Stephani archiepiscopi Colocensis» olvasható (tehát csak az egyik kancellár neve!), hanem abból is, hogy sokszor személyesen javítja és ellenjegyzi az okleveleket: »S(tephanus) Ar(chiepiscopus) Co(locensis) cancellarius«, valamint abból is, hogy az ő felügyelete alatt történt az oklevelek megpecsételése – éspedig úgy az ünnepélyes kettős pecséttel, mint az állandóan használt titkos pecséttel. Az aranypecsétes okleveleket azonban, bár azok is a tényleges kancellár keze által keltek: már a másik kancellár is ellenjegyezte. Várdai István, kinek főkancellárrá való kineveztetése idején még többféle újítás történt a kancellária életében, 1470 végéig viselte e tisztet. Utódja: kancellártársa, Vitéz János esztergomi érsek lett. Az 1471. év második felétől pedig 1478-ig Gábor kalocsai érsek, volt alkancellárt látjuk működni a kancellária élén. Mellette a fő- és titkos kancellária címet Beckensloer János esztergomi érsek, később pedig Veronai (Rangoni) Gábor egri püspök viselte.
1478–1480-ig György kalocsai érsek volt az aktív fő- és titkos kancellár. Halála után pedig rövid ideig: addigi kancellártársa, Veronai Gábor, aki azonban még ugyanabban az évben elhagyta Magyarországot és mint bíboros állandóan Rómában telepedett le. Távozása után Váradi Péter erdélyi prépost (volt királyi titkár) veszi át a kancellária vezetését – mint secretarius cancellarius – s ezt megtartja akkor is, amikor (az 1480. év második felében) fő- és titkos kancellár és kalocsai érsek lesz, egészen 1484-ig. Ekkor Mátyás fogságba veti.
Utána Mátyás nem is tölti be a főkancellári 47hivatalt, hanem külön nevez ki titkos kancellárt: János váradi püspököt, aki 1490 őszéig vezeti a kancelláriát. Ekkor Bakócz Tamás győri püspök (volt királyi titkár) kerül a helyére, előbb ő is «secretarius cancellarius» címmel, 1491 óta azonban mint «summus et secretairus cancellarius». Egyideig a fogságából kiszabadult Váradi Péter is viseli e címet, de később csak Bakócz (éppúgy, mint utódai is) egyedül.
Bakócz mint győri, majd egri püspök, 1498 óta pedig esztergomi érsek, szintén személyesen vezeti a kancelláriát s a kancelláriai jegyzetek mindig őtőle kérik az oklevelek megpecsételését. Nemcsak a kancelláriának teljhatalmú vezetője, hanem az állami élet minden terén ő a legfőbb irányító. Ezért az 1497-i országgyűlés felzúdul ellene s 1497. november 29-én a királyi pecséteket is át kell adnia, azonban a fő- és titkos kancellárii címet továbbra is megtartja, sőt az 1498-i országgyűlésen ellene felhozott súlyos vádak dacára: «Multa enim falsa in librum sive registrum regium adhuc tempore condam domini Mathie regis scripsit», továbbá a kancelláriai tisztviselőket elnyomta, hamis oklevelek készítésére akarta őket kényszeríteni stb. – mindennek dacára nemsokára a kancellária vezetését is visszaszerzi. Csak II. Ulászló halála után kezd visszavonulni s a kancellária vezetését Szatmári György pécsi püspök, titkos kancellárnak engedi át, aki már 1497 óta nagy szerepet játszott a kancelláriai és kormányzati ügyek vitelében: Bakócznak a kancelláriától való távolléte alatt ő kezeli a királyi pecséteket s az 1500-i országgyűlés szerint «universo regno a pluribus iam annis bene meritus esse censetur, sine intermissione etiam in curia servitiisque regie maiestatis versatur et occupatur». Szatmári György ekkor még csak secretarius volt, később titkos kancellár lesz, 1521-ben fő- és titkos kancellárságra lép elő s az esztergomi székben is ő lesz Bakócz utódja. Mint az utóbbi években Bakócz, úgy ő is a kancelláriai ügyeket a titkos kancellárnak, Szalkai László váci püspöknek hagyja, aki valójában már 1518 óta vezette azokat, úgyhogy a velencei követek nem is Szatmárit, hanem Szalkait nézik «gran cancelier»-nek. Mikor azonban 1524-ben Szalkai lesz a fő- és titkos kancellár, – ő nem engedi ki kezéből a vezetést s csak 1525-ben a hatvani országgyűlés követelésére adja át a királyi pecsétet. II. Lajos azonban csak 1526. március 11-én nevezte ki kancellárrá az egyik secretariust, Brodarics István pécsi prépostot, aki nemsokára szerémi püspök is lesz. Bár Szalkai a «summus et secretarius cancellarius» címet továbbra is megtartja, ettől kezdve («cancellarius» címmel) Brodarics vezeti a kancelláriát – egészen a mohácsi vészig. Benne azonban nincs meg elődjeinek az erélye: a kancelláriában zavarok mutatkoznak s azok rendezésével még az 1526-i rákosi országgyűlés is foglalkozik, meghagyván «a kancellár úrnak» «universas litteras regias ita extradere, ut unas contra alias (pruot hactenus fuit consuetum) contra regni consuetudinem nemini dare debeat.»
A kancellária mindenkori fejének volt helyettese az alkancellár. Ennek az állásnak különösen Mátyás uralkodása első éveiben volt jelentősége, amikor is – Szécsi Dénes főkancellársága idején – az alkancellárok vezették a kancelláriát: 1458-ban (Vetési) Albert v. nyitrai püspök, 1459-ben Bodó Miklós székesfehérvári prépost, 1459 második felétől 1464-ig szintén Bodó Miklós, de már mint titkos kancellár s ezalatt alkancellárral nem is találkozunk. Mikor 1464-ben érsekkancellár veszi át a vezetést, megint feltűnik a helyettese is: Lukács egri prépost alkancellár, 1466–1468-ig pedig György pécsi prépost az alkancellár. Mikor őt Mátyás 1568-ban Rómába küldte állandó követeként, utódja Gábor budai lector, majd kalocsai érsek lett – 1468–1471. 1471-ben azonban ő lesz a fő- és titkos kancellár s 1472-ben feltűnik az alkancellár: László budai prépost, aki a personalis praesentia locumtenense is volt (1485-ig), alkancellárként azonban csak 1475-ig látjuk szerepelni. Az alkancellárról utolsó említést 1486-ban tétetik. Ezután, mivel a kancelláriának állandóan volt vezetője, nem találkozunk többé vele – egész korszakunkon keresztül. Különben is a hetvenes évek közepétől egy más hivatalnok veszi át az ő tisztét: a secretarius.
A secretarius állás új volt. Ha régebben találkozunk is ilyen kitétellel, az alatt secretarius cancellariust értettek, esetleg a király magántitkárát. A secretarius állása körülbelül azonos volt a régi prothonotariuséval, amikor még a nagy kancelláriában is megvolt ez az állás. Mátyás idejében rendesen csak egy titkár működött a kancelláriában. 1458 elején Sári Pétert nevezi 48Mátyás secretariusának. Mivel azonban ő külföldi követségekben volt elfoglalva, később pedig az igazságszolgáltatásban jutott neki szerep, utódja már 1458 nyarán Polyacrpus György lesz, egészen 1462-ig. Később (1462 óta) Beckensloer János pécsi prépostot látjuk titkárként működni s 1464–1466 között több ízben ő jegyzi ellen az okleveleket is. Mikor azonban váradi püspökké lesz, elhagyja a kancelláriát s csak esztergomi érsek korában veszi föl egyidőre a fő- és titkos kancellár címet. Utána 1467–1469 között Bajoni István volt secretarius. A királyi titkárok igazi jelentősége csak az 1470-es években kezdődik, amikor Mátyásnak egész politikájában változás állott be s egyéb téren is újítások figyelhetők meg. Mint láttuk, az alkancellár szereplése az oklevelekben 1475-ben megszűnik s ugyanetájt (1474. decemberében) találkozunk az első titkárral, kinek neve ettől kezdve állandóan szerepel az oklevelek relatiós jegyzeteiben: Váradi Péterrel. Váradi Péter a secretarius állásból néhány év alatt a kancellária élére és a kalocsai érseki székbe jut (1480). Ekkor, 1480 őszétől 1489-ig Erdődi Tamás titeli prépost lesz a kancellária titkára, mígnem ő is annak élére jut 1490-ben. 1489–1493 Erdődi Bakócz Tamás unokaöccse, Erdődi Ferenc budai prépost a titkár. Majd 1494 óta Szatmári György székesfehérvári prépost (később budai prépost, majd veszprémi püspök). Mivel Bakócz távolléte alatt ő vezeti a kancelláriát, mellette 1500-ban feltűnik a második secretarius: Turzó Zsigmond prépost, majd püspök (1500–1504). Bakócznak a kancelláriába való visszatérésével s Szatmári Györgynek titkos kancellárrá való kineveztetésével kapcsolatban a secretariusok száma 1502 táján négyre emelkedik s ezután állandóan négyen szerepelnek az oklevelek jegyzeteiben (bár a «secretarius regie maiestatis» címet, különösen II. Lajos alatt, többen is viselik, főképpen követségek alkalmával). A kancelláriai titkárok számának e megnövekedése valószínűleg nyugati mintára történt, de összefüggésben volt a kancellária államkormányzati szerepének fejlődésével is, mint látni fogjuk.
Rangban a secretariusok után következtek a conservatorok, akik a kancelláriával összefüggő levéltárnak, különösen pedig a királyi könyveknek voltak őrizői s ők is végezték az oklevelek registrálását is. Valószínűleg hasonló állás volt a «conservator sigilli»-é, akiről az 1486: LXXVI. tc. emlékezik meg.
Végül a hivatali hierarchia legalacsonyabb fokán állottak a notariusok, akik az oklevélkiállítás technikai munkáját végezték.
Mindezek – valamint a következő három fejezet is főképpen – a «nagyobb» kancelláriára vonatkoznak. A kis kancellária egészen sajátságos fejlődésű szervezetét a kancelláriának az igazságszolgáltatásban való szerepével kapcsolatban fogjuk bemutatni.