A nemzetközi környezetvédelmi együttműködés időszaka.
A nemzetközi környezetvédelmi együttműködés időszaka.
Ez az időszak ténylegesen csak a hetvenes években, az enyhülés folyamatával kezdődött. 1972-ben rendezték meg a stockholmi ENSZ-konferenciát az emberi környezetről, amelyen állást foglaltak a nemzetközi környezetvédelem jogi szabályozásának fontosságáról. Az abban meghatározott elvek értelmében az aláíró államoknak a következőkre kell összpontosítaniuk a figyelmüket:
– erőforrásokat nyújtani a környezet megőrzésére és javítására figyelembe véve a fejlődő országok körülményeit és különleges szükségleteit;
– integrált és összehangolt megközelítést érvényesíteni a fejlesztési tervekben;
– együttműködni az olyan szennyezés vagy más környezeti kár áldozatainak nyújtott kártérítésre és felelősségre vonatkozó nemzetközi jog továbbfejlesztésében, amelyet az ilyen államok joghatósága vagy ellenőrzése határain belül gyakorolt tevékenységek a joghatóságokon túli területeken okoznak.
A hetvenes évek első felében még nincs szó globális környezeti veszélyeztetettségről. A fenti dokumentum alapelveit azonban később szinte minden további nemzetközi környezetvédelmi egyezménybe beiktatták.
Az első megállapodások három fő területen:
1. a tengeri szennyezések megelőzéséről (London – 1972, 1973);
2. átfogó élővilág-védelmi (élőhelyvédelmi és a veszélyeztetett fajokkal foglalkozó egyezmények. Ramsar – 1971; Washington – 1973, Bonn – 1979);
3. a természeti örökség védelme (Párizs – 1972).
