1. Elmebetegségek
1. Elmebetegségek
Az ún. nagypszichiátriai betegségek (skizofrénia, pszichózisok) száma Európa-szerte a népesség 1–2%-ára tehető, lényegében alig változó érték. Magyarországon 113 ideggondozó végzi az ambuláns ellátást, a hálózat a 60-as években fejlődött és teljesedett ki. Az 50-es évektől kezdve a nagyhatású pszichiátriai gyógyszerek (az ún. major trankvillánsok) megjelenésével megváltozott az elmebetegek kezelése: a hangsúly a gyógyszeres, ambuláns keretek között végzett kezelésen van, csökkent az elmeosztályok őrző funkciója, a kórházi kezelési idő látványosan rövidült, lehetővé váltak a nyitott elmeosztályok, viszont a beteg esetleg gyakrabban szorul felvételre („forgóajtó”-pszichiátria).
A pszichiátriában két nagy elméleti irányzat létezik. Az egyik az ún. biológiai felfogás, amely az elmebetegség kialakulásában a biológiai folyamatokra (örökletes és agyi anyagcsere-folyamatokkal kapcsolatos tényezőkre) helyezi a hangsúlyt; a másik a dinamikus felfogás, amely a környezeti tényezők szerepét és jelentőségét hangsúlyozza az elmebetegség kialakulásában. Ennek következtében a pszichiátriai kezelésben egyes elmeosztályokon az utóbbi években tért hódított a terápiás közösség elve, a fórumként működő nagycsoport, a pszichoterápia. Teret nyertek a szocioterápiás és munkaterápiás módszerek, különösen a helyreállítás, a rehabilitáció szolgálatában.
