ELSŐ JELENET
(belép).
Hm; hátha mégis úgy lehetne? Furcsa!
(Meglátván Mikhált.)
Ej, lássa bár az ember, e bizony
Alszik megént! - No bátyám! ébredezz!
Ki s be járnak emberek s reád mosolyogva
Nézgélnek. (Mellé ül.)
(felveti szemeit, s kezét nyújtja Simonnak).
Ősz hajam vagyon Simon,
Jó lelkiesméretem: azért biz én
Nem gondolok velek.
De mégis, én-
Velem csak fogsz ürítni egy pohárt?
No - a bojóthi Mortundorfok! (Pohárt emel.)
(eszmélkedve, kezét mellére nyomja s sóhajt).
Ah!
Hazám! szerette jó hazám, Bojóth!
De vége! Már nekik is - jó éjtszakát!
(Felkapván az ezüstpohárt.)
No, éljetek fenn ott, bojóthiak!
Ott, ott van élet; itt csak éjtszaka. (Iszik.)
De hátha mégis úgy lehetne itt is?
Olyan csodálatos hangon felelsz.
Simon, reménylesz? - ej, jó éjtszakát!
Nem gyötrelek, Mikhálom, hát vele.
Még gyóntatómnak is csak esküvés
Alatt nyilatkozhatnám ki; de
Neked - neked Mikhál, nem: én atya
Vagyok.
(feláll). Simon!
Tán kétségeskedel?
Negyvenhat esztendősnél nem vagyok
Több.
Oh Simon, nem hal ki a bojóthi
Gróf-faj! spanyol hazánkba vissza kell
Mennünk - csak ott kell a bojóthi fajnak
Zöldelni -
Vagy Magyarországban. Magam
Is gondolám már s elvégeztem azt,
Hogy minden országból Bojóthra vinném;
De itt nem aljasúl el a spanyol -
Elég ha mindmegannyi jó magyar
Háznépnek ők lehetnek törzsöki.
Ők?
Hét fiú.
(elszomorodva leül).
De már ez csúnya tréfa.
Hallgass meg engem: tegnap estve a
Vadászaton egy őzet kergeték,
És - egy banyát találtam. Ő alig
Látott meg engemet, s leroskadott
Térdére és tudtomra adta, hogy
Feleségem immár megszült. Szinte el-
Indultam; amidőn hatot felém nyujt.
"Óh, légy kegyelmes (úgymond) asszonyodhoz
Ő egykor egy szegény koldús személyt
Elkergetett magától s becstelennek
Nevezte, mert kettős szülöttje volt:
Hogy most az istenség adott hetet
Neki, nyomban emlékébe jött az, amit
Mondott. Megindulván azon, nehogy
Feslettnek ítéltessen, egy fiat
Megtart magánál - a többit, hogy öljen
Meg, azt parancsolá" -
Tigris-anya!
Megesketém és titkon általa
Neveltetem mindnyáját.
Hát az anyjok?
Mindég keservesen zokog, midőn
Az egyet a kezébe vészi és
Nem tudja azt, hogy én tudom, miért sír?
Aztán mi lesz?
Mikor majd nagyra nőnek,
Akkor fogom mutatni csak, hogy ő
Haljon meg akkor - de örömébe haljon.
Minő öröm lesz ez? Már elhagyom
Endrének udvarát, s velek leszek. -
Mikhál, miért sírsz oly keservesen?
Nem hal ki a bojóthi nemzetem!
Nem. Nem. De hát ne sírj!
(poharat kap).
Öröm miatt. -
Ott cimbalom, síp, hárfa zengenek:
Ott azt hiszik, hogy ők örvendenek -
Nem, nem csak egy az, aki itten örvend,
Mikhál az, a bojóthi. (Iszik.)
Nézd, ezek nem.
(Mikhál mellé ülvén, poharat tölt).
Nézd, mintha orra vére folyna, úgy
Kullog be némelyik. Manó vigye
Vígságtokat, hol a szabad magyar
Érzés az itt erőltetett feszesség
Láncába kénytelen harapni.
(rossz kedvvel nyújtja poharát egynek az összeütésre).
No! -