I. SZÍN.
Itt áll e zúgban. Mindjárt erre jő.
Tartsd vonva kardod s forgasd ügyesen.
Semmit se félj, én is közel leszek.
Ez ad sikert vagy buktot. Erre gondolj!
S e gondolattal légy szilárd.
Maradj |
Kéznél leszek. Légy bátor s készen állj.
(Elvonul.) |
Nincs kedvem e merényhez. Bár elég
Okkal van támogatva. S végre is
Egy ember csak egy ember. Ej, ki kard!
Haljon meg! | (Elvonul.) |
Ezt ugyancsak tűzbe hoztam.
Már most: hogy Cassiot az ölje meg,
Vagy Cassio ezt, vagy mindketten egymást,
Mind egyaránt jó. Rodrigo ha él:
Tőlem teljes kárpótlást követel
Az ékszer- s aranyért, mit Desdemona
Számára átvevék. Nem volna jó.
Ha Cassio marad meg: ő naponként
Egy-egy szépséget tűntet ellenembe,
Mi engemet rúttá tesz; s még a mór
Kiadhat. Innen veszély fenyeget.
Haljon meg! Úgy lesz. Úgy tetszik, jön is.
Cassio jő.
Ez ő, járását ismerem. – Czudar!
Halj meg! | (Megtámadja Cassiot.) |
Nekem volt szánva e csapás,
De öltönyöm jobb, mintsem gondolád.
Hát a tied?
(Megsebzi Rodrigót.) |
Jaj! meghalok, segítség!
(Jago hátulról megsebzi Cassio czombját, s el.) |
Örökre béna lettem! Gyilkosok! (Elesik.)
Othello távolról jő.
Ez Cassio. Jago megtartá szavát.
Oh én nyomorúlt!
Hallga! Úgy van, úgy. |
Gyorsan, segítség! Lámpákat! sebészt!
Ez ő. Derék Jago, becsűletes
Hű szív! mely érzed barátod baját.
Tőled tanúlok. Szajha! kedvesed
Vérébe’ fekszik, – rajtad most a sor.
Szivemben szemed bűvereje bágyad,
Véreddel mosom meg fertőzött ágyad’! | (El.) |
Hej! nincs egy őr? Nincs senki? Gyilkosok!
Valami baj. Ez szörnyű ordítás!
Segélyt!
Mi az? |
Oh átkozott kölyök! |
Itt kettő-három jajgat. Szörnyü éj!
De csel lehet csak. Nem tanácsos így
Közelgenünk, míg nem jő több segély.
Hát senki nem jön? El kell vérzenem.
Jago világgal jő. |
Ki az?
Valaki jő, egy ingben, gyertya- és |
Mi az? Ki ordít itt segélyt?
Nem tudjuk.
És mitsem hallottatok? |
Ide, ide! Az istenért, segélyt!
Mi baj?
Ez Othello zászlótartója.
Az ám; derék fiú.
Ki vagy, ki itt oly szörnyen kiabálsz?
Jago! Ah a gaz gyilkosok! Leszúrtak,
Segíts!
Mit? Hadnagyon! Ki tette ezt?
Egy, gondolom, sebében itt hever
S fölkelni nem bír.
Oh gazemberek! |
(Lodovico és Gratianohoz.) |
Hozzám! Segítség!
Ez lesz egyikök. |
Te gyilkos, rút gazember!
(Megszúrja Rodrigot. |
Átkozott |
Hah, éji gyilkosok! |
He! gyilkosok! ki az? ki jár amott?
Barát vagy ellen?
Úgy ítélj felőlünk, |
Lodovico? |
Ő az.
Bocsánatot! Itt valami |
Mit? Cassio?
Hogy érzed magadat? |
Lábam levágták.
Mentsen ég! Urak, |
Bianka jő.
Mi baj van itt? ki az, ki úgy kiálta?
Ki az?
Oh Cassiom! Oh édes Cassiom!
Cassio! Cassio!
A szajha! Cassio, nincs-e gyanúd,
Ki volt a gyilkos?
Nincsen, senkire. |
Mint szánlak! Épen most nálad valék.
Adj egy kötőt. Így. Egy szék kellene
Elvinni őt.
Ah ájul! Cassiom!
Urak, gyanúm van, hogy e kéjleány
A bűnbe’ részes. Türelem, Cassio.
Gyertyát ide. Ismerjük-e vajon
Vagy nem, az arczot? Hah mi ez! Nemes
Barátom, honfitársam, Rodrigo!
Nem! S még is ő. Nagy ég! Oh Rodrigo!
Mit? A velenczei?
Az, jó uram, |
Ej hogyne?
Gratiano! |
Mentsen ki, hogyha illetlen valék;
Most ismerek rád.
Semmi. Örülök, |
Hogy vagy, Cassio? |
Rodrigo!
Ő, ő, valóban. – Jól van, itt a szék.
Vigyétek gondosan, jó emberek! (Széket hoznak.)
Megyek s a mór sebészét elhivom.
Te lány, menj láb alól. Ez is, ki itt
Megölve fekszik, pajtásom vala.
Minő viszályotok volt?
Semmi sem, |
(Biankahoz).
Mi halovány vagy!
Vigyétek őket. | (Cassiot és Rodrigot kiviszik.) |
Maradjatok. Mint sápad e leány –
Látjátok-e, mily iszony űl szemében –
Reszketsz is? no majd mindent kitudunk.
Nézzétek őt, kérlek, nézzétek őt.
Látjátok ezt, urak! A bűn beszél,
Ha a meredt nyelv egy hangot sem ejt is.
Emilia jő.
Jaj! jaj! mi történt? Férjem, mi dolog?
Hát, Cassiot orúl megtámadák,
Rodrigo s társai, kik elfutottak.
Őt megsebezték s Rodrigo halott.
Jaj istenem! Jaj drága Cassio!
Lám a bujálkodás hová vezet.
Menj, tudakozd meg asszony, Cassio
Hol vacsorált ma.
(Biankahoz.) | No hát mit remegsz? |
Nálam vacsorált, – én nem reszketek.
Nálad tehát? kövess, parancsolom –
Te rút, gyalázatos!
Az nem vagyok, |
Ki így gyalázsz.
Mint én? Te szemtelen!
Menjünk urak! Tekintsünk Cassiohoz,
Hogy békötözzék. Jer, te szép leány,
Majd más hangon beszélünk. Menj hamar,
Emilia, a várba, és beszéld el
Az úrnak és úrnőnek, hogy mi történt.
Kérlek, megyünk-e? (félre) Ez éj, érezem,
Vagy fölemel, vagy semmivé teszen! | (Mind el.) |