I. SZÍN.

Full text search

Az erdő, a barlang közelében.
Cloten jön.
CLOTEN
Közel vagyok a helyhez, hol találkozni fognak, ha Pisanio hiven jelölte meg. Mily jól illik a ruhája! Miért kedvese, kit ugyanaz csinált, ki a szabót csinálta, ne illenék hozzám? Sőt jobban is, mert – tisztesség nem esik szólván – nem hijába mondják, hogy az olyan asszony, a ki ily könnyen illára veszi a dolgot, hamar illik akárkihez. Már ebben szakértőként kell tennem. Annyit mondhatok magamnak (mivel végre is nem kevélykedés az embernek tükrével saját szobájában társalognia), úgy tartom, testem körvonalai ép oly jól rajzolvák, mint az övéi: ő sem nem ifjabb, sem nem erélyesebb; nem állok alatta vagyon dolgában, megelőztem időbeli előnyökben, fölötte állok születésre nézve; ép oly jártas vagyok minden közszolgálatban, és kitünőbb egyes dolgokban, ha ellentállni kell: mégis ez a makacs teremtés ellenemben őt szereti. Ez a halandóság! Posthumus, a te fejed, mely most vállaid között gyarapszik, még ez órában le fog üttetni; kedveseden erőszak fog tétetni; ruháid rongyokká fognak tépetni szemed láttára; és mindezek után a lányt haza fogom rugdalni atyjához, a ki talán egy kissé bosszankodni fog nyers magamviselete miatt; de anyám, a ki győzi az ő nyakasságát, mindent javamra fog forditani. Lovam biztosan van kipányvázva. Ki kard, kemény munkára! Szerencse, ejtsd őket kezem közé! Ez találkozó helyök hű leírása, s az a ficzkó bizonyosan nem mer rászedni. (Elmegy.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit