KEPLI LAJOS

Full text search

KEPLI LAJOS
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Számtalanszor elmondtuk már itt az Országgyűlésben a rezsicsökkentésnek nevezett politikai marketingtermék bevezetése óta, hogy amennyiben a világpiaci árakat figyelembe vesszük, annál a 20, 10+10 százalékos rezsicsökkentésnél jóval nagyobb mértékű árcsökkenést is el lehetett volna érni a magyar háztartásokban. Tehát tulajdonképpen azok az árak, amelyek be lettek fagyasztva a rezsicsökkentésről szóló törvény elfogadásakor, azok már néhány évvel később egyáltalán nem voltak aktuálisak, és nemhogy nem emelkedett, hanem jelentősen csökkent az energiahordozók ára a világpiacon.
Magyarul: nemcsak hogy nem igazságos a rezsicsökkentés amiatt, hogy mindenkire egyformán vonatkozik, a legnagyobb fogyasztóktól a legszegényebbekig, a legkisebb fogyasztókig, hanem ráadásul még indokolatlan is, hiszen rezsicsökkentésnek hívják, de tulajdonképpen egy árbefagyasztást jelentett, ami azt jelentette, hogy gyakorlatilag most már jóval olcsóbban juthatnának hozzá az emberek akár a villamos áramhoz vagy a földgázhoz, vagy más egyéb energiahordozóhoz, ehelyett azon az áron kell hogy megvásárolják a mai napig is.
Ez nyilvánvaló, hogy politikailag egy marketingtermék volt a Fidesz-KDNP-kormány részéről, és az is nyilvánvaló, hogy ezt az intézkedést a kor meghaladta. Annak idején, amikor az akkori árakhoz képest befagyasztásra kerültek a költségek, a rezsicsökkentésről szóló törvény elfogadásra került, azt a Jobbik is megszavazta, mert akkor időszerű volt. Azonban ezt azóta már többször felül kellett volna vizsgálni és tovább csökkenteni az árakat a világpiaci folyamatoknak megfelelően. Mi nem úgy gondoltuk annak idején, hogy ezt két ciklusra innentől kezdve bebetonozza a Fidesz, és akkor is ennyiért fogja adni az energiahordozókat, amikor már a világpiaci árak jóval lejjebb lesznek.
Tehát minden olyan tárgysorozatba vételt támogatunk, ami ennek az orvoslására szolgál, úgyhogy ennek a javaslatnak a tárgysorozatba vételét is szorgalmazzuk, és természetesen mi is 2018-ban kormányra kerülve felül fogjuk vizsgálni, és egy szociálisan jóval igazságosabb rezsicsökkentést fogunk végrehajtani. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit