DR. SZÉL BERNADETT
DR. SZÉL BERNADETT
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon sok ember lehetne, aki fölvállalja a felelősséget azért, hogy ebben az országban egyre több ember van egyre szomorúbb és reménytelenebb helyzetben, mégis most már kormányok sorát látjuk, hogy se a felelősséget nem vállalják fel, se a valósággal nem néznek szembe.
Legutóbb a Fideszt éljük meg, ahogy folyamatosan a gazdasági válságra hivatkozik, vagy éppen az elmúlt nyolc évre, holott igazából ez már egy 25 éves történet. Nagyon sok ígéret volt ebben az országban, ami elszállt, ami beteljesítetlen maradt, ami pedig itt maradt, az rengeteg szerencsétlenség és rengeteg magyar ember szerencsétlen sorsa. Ennek a negatív tendenciának kell véget vetni.
Nagyon sokat beszélünk itt a parlamentben statisztikákról, de a kormányoldalról szeretik azokat a statisztikákat felmutatni, amelyek kedvezőek a kormány megítélése szempontjából. Beszéljünk végre azokról a statisztikákról, amik egyértelművé teszik azt, hogy milyen sok szempontból folyamatos romlás van ebben az országban!
Kezdjük ott, hogy a társadalmi különbségek folyamatosan nőnek, igazából Bajnai Gordontól kezdve megállt a csökkenés, és azóta éljük meg, hogy ebben az országban a gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények pedig egyre szegényebbek. Megéljük azt is, hogy régebben a középosztályhoz tartozó emberek, komplett társadalmi csoportok kerülnek kiszolgáltatott helyzetbe és élnek a legdurvább egzisztenciális félelemben. Nem is csoda, hiszen egy olyan országban élünk, ahol a munkavállalók kétharmada átlagbér alatt keres, és mindössze az emberek 10 százaléka él úgymond átlagosan.
Különösen sokat veszítettek a nők az elmúlt években, az elmúlt évtizedekben. Elég csak azt mondanom, hogy egy olyan országban élünk, ahol az az asszony, aki egy háromévesnél fiatalabb gyermeket nevel, az utcára kitehető, kirúgható. A családok 84 százalékának pedig nincsen megtakarítása, ha bármi váratlan dolog történik, baj, gond, betegség, nem tudja megfizetni. Családok attól rettegnek, hogy elromlik a foguk, és nem tudnak elmenni egy fogorvoshoz; családok attól rettegnek, hogy ha valaki szerettük gondba kerül, nem tudják megsegíteni. Egy ilyen országban élünk.
Az intézkedések, amik az elmúlt években elérték ezt az országot, magukért beszélnek. Látjuk azt, hogy az új munka törvénykönyve csak a kiszolgáltatottságot fokozta ebben az országban, de azt is látjuk, hogy a minimálbér adóterhének a megnövelése és a lakosságra áthárított különadók csak fokozták a magyar emberek gondjait. Ráadásul a béremelések sorra maradtak el, több százezer embert hagyott cserben a kormány azzal, hogy a közszférában nem rendezte a béreket, az elmúlt hat évben nem volt béremelés, holott az infláció igen jelentős volt.
Régebben egy olyan országban éltünk - sokan még emlékeznek rá -, ahol a családalapítással együtt járt annak a reménye, hogy a gyermekeinket taníttatni tudjuk, hogy segíteni tudjuk őket az elköltözésben, az önálló életkezdésben. Most azt látjuk, hogy már annak örülnek a szülők, ha az érettségiig el tudják támogatni a gyermeküket, a fiatalok pedig, azt látjuk, hogy komolyabb eladósodás, hitelfelvétel nélkül egész egyszerűen nem tudnak elkezdeni boldogulni, nem tudnak családot alapítani, sok esetben munka sem jut nekik, és azt látjuk, hogy ezek a fiatalok külföldre mennek, és fájó szívvel gondolnak arra, hogy Magyarországon is lehetett volna boldogulásuk.
Ki felel ezekért az eseményekért? Melyik az a kormány, amelyik felvállalja azt, hogy Magyarország idáig jutott? Túl vagyunk azon a ponton - még egyszer elmondom -, ahol a Fidesz a gazdasági válságra hivatkozhat. És ahogy az évek telnek, egyre kevésbé tudnak az elmúlt nyolc évre is hivatkozni, hiszen pénz, paripa, fegyver, mindenük megvan ahhoz, hogy elindítsák jó irányba a folyamatokat. Csakhogy kommunikációs trükkökből nem lehet megélni, kommunikációs trükkökből ezeket a szomorú statisztikákat és a mögöttük rejlő még szomorúbb eseményeket nem lehet eltakarni az emberek szeme elől.
Volt egy Fidesz, amely kormányra került és azt mondta, hogy itt egymillió munkahelyet fog teremteni. Ez egy jó javaslat volt, hiszen ebben az országban most már jó pár évtizede hiányzik az az egymillió új munkahely. Most észrevétlenül szinte ugyanez a kormány a teljes foglalkoztatás ígéretével kezdett kampányolni, méghozzá Lázár János önjelölt foglalkoztatáspolitikus segítségével, csakhogy azt nem teszi hozzá, hogy ezek az új munkahelyek leginkább a közmunkában fognak létrejönni, amit megint az adófizetők fognak megfizetni.
A Lehet Más a Politika számára Magyarország nem ilyen tendenciát kell hogy megéljen, mi a magyar embereknek más jövőt szánunk. Mi a „Megújuló Magyarország” programjával kerültünk be az Országgyűlésbe, mi azt mondjuk, hogy ebben az országban a belső tőkeképző képesség megerősítésével válságálló munkahelyek százezreit lehet létrehozni, méghozzá a zöldgazdaságban. Mi kijelöltük azokat a területeket, ahol ezek a munkahelyek ott vannak, csak el kellene kezdeni használni őket. Mi azt mondtuk, hogy kizsákmányolt, kizsigerelt munkavállalókra nem lehet egy erős Magyarországot építeni, és mi azt mondjuk, hogy ebben az országban akkor lesznek családok biztonságban, akkor jönnek a gyerekek, ha a nők helyzetét megerősítjük, és ha a munkavállalók mellett kiállunk.
Én kérdezem a tisztelt kormánytól azt, hogy mikor néznek végre szembe azzal a felelősséggel (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amit ezek a tendenciák jelentenek, és mikor kezdenek el végre munkahelyeket teremteni ebben az országban. (Taps az LMP, a Jobbik és az MSZP soraiban.)
(18.30)
