DR. BÁRÁNDY GERGELY

Full text search

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Részben amit szerettem volna, Schiffer képviselőtársam elmondta, én nem is nyújtanám ezt hosszabbra. Vágó képviselő úrnak mondom válaszul, a pártfogói felügyelettel kapcsolatban szakmai szempontból más a véleményünk. Van ilyen, és valószínűleg egyikünk sem fogja a másikat a saját igazságáról meggyőzni. Azt mindenképpen becsülöm Vágó Sebestyén képviselőtársamban, hogy mindenesetre ért a témához, de más szakmai álláspontot képvisel.
Amit viszont szeretnék neki címezve mondani: az, hogy miért baj, hogy ilyen sebességgel tárgyalunk törvényjavaslatokat, azt én most részletesen, főleg két perc alatt nem fejtem ki, de azt gondolom, ha megkérdezi, mondjuk, Szilágyi György képviselőtársát, Balczó Zoltán képviselőtársát, Gyüre Csaba képviselőtársát vagy éppen Staudt Gábor képviselőtársát, akkor el fogják tudni ezt önnek mondani, hiszen számtalan alkalommal szólaltak meg ebben a témában, egyébként velem egyező véleményt képviselve, akár a Törvényalkotási bizottság ülésén, akár itt a plenáris ülésen.
De ha ők nem tudják ezt a felvilágosítást megadni, hogy ez miért kiemelten nagy probléma, akkor szívesen meg fogom én tenni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit