POKORNI ZOLTÁN

Full text search

POKORNI ZOLTÁN
POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Miniszter Úr! Miniszterelnök Úr! Van-e tanulsága a tegnap történteknek? A XIX. századi klasszikus szabadelvű megfogalmazás szerint mindent szabad, ami másnak nem árt. Ezeket a gondolatokat hallottuk némely nyilatkozótól tegnap is. De érdemes végiggondolni, hogy ez vajon csak az érintettre vonatkozik-e. Vagy szükséges megnézni azt is, hogy ártalmat, kárt szenvedhet-e egy közösség, társadalmi értékrend, netán egy összefogó kultúra is és ilyen módon a felnövekvő fiatalok, a gyerekeink is.
Példát, magatartásmintát is közvetítenek ezek az ügyek, még ha valaki úgy is gondolja, hogy ő a maga részéről csak magának árt, ehhez senkinek semmi köze. Talán megvan annak az oka, hogy Magyarországon is korlátozzuk a dohányzást, az alkoholhoz való hozzáférést. Tudom, tisztában vagyok azzal, hogy a 800 ezer alkoholbeteg, a cirrhosisban elpusztult több tízezer ember sokkal nagyobb probléma ma még, mint az alig százezres kábítószeres réteg. De itt, a parlamentben közösen döntöttünk arról, hogy ne legyenek közterületen alkohol-, illetve dohányreklámok, mert korlátozni akarjuk ezt, bár ők is nyilván csak maguknak ártanak, így hát miért ne szabadna ezt akár reklámozni is.
Sok vélemény lehet, akár ebben a kérdésben is, egy szabad országban. Budapesten felvonulnak tüntetők, akik a melegek jogaiért, a leszbikusok jogaiért tüntetnek. Kereskedelmi televíziók hoznak létre műsorokat a nem kevésbé problémás kukkolás ösztönére építkezve. És lehet a kábítószerről is nyilván vitatkozni.
Mi az oka annak, hogy ilyen indulatok csaptak fel a kábítószer kapcsán tegnap délután Magyarországon? (Horn Gábor: A polgári körök!) Nyilván nem helyes, képviselőtársam… (Horn Gábor: Ez az oka!) Képviselőtársam, engedje meg (Horn Gábor: Megengedem!), hogy elmondjam, amit gondolok! (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Ideges vagy? - Az elnök csenget.) Köszönöm, megtisztel a figyelmével. Nem helyes, ha az egyik oldal akasztófát lóbál, kötelet emleget. Nem helyes, ha a másik oldal fasisztázik. Nem helyes, ha az egyik parlamenti párt összeesküvés-elméletet emlegetve minden mögött az SZDSZ-t látja. De az sem helyes nyilván, ha az SZDSZ elnöke úgy nyilatkozik, hogy az MDF képtelen elviselni, hogy más vélemény is létezik az országban, mint az övé. Egyikőnk sem lesz büszke erre a délutánra.
Mi az oka ennek? Mi az oka annak, hogy az emberek ilyen indulattal viseltettek? Az egyik ok nyilván az, hogy mindenki keresi a maga igazát. Mindenki a gyerekeit félti, az ifjúságot félti. A kendermagosok azt gondolják, hogy a szigorú törvényi szabályozás az ő gyereküket, aki esetleg él a droggal, börtönbe juttatja. Az ellentüntetők pedig úgy gondolják, hogy a túl laza törvényi szabályozás az ő gyerekük kockázatát növeli, mert olyan is megkínálhatja őket droggal, olyan helyen is, iskolában, ahol eddig nem volt rá módja. Ez az egyik ok.
A másik ok, miniszterelnök úr, az, hogy az emberek e tekintetben nem érzik egyértelműnek és nem érzik őszintének a kormány álláspontját. Hallottam Bárándy miniszter úr szavait, múltkor is, hogy ő személy szerint ezt nem támogatja. De olvastam a nyilatkozatát, ahol például követendő politikának nevezi az ilyen szempontból liberálisabb országok szabályozását. Emlékszem arra, hogy '98 novemberében volt miniszterek biztatták az általunk megvalósított szabályozás elleni tüntetőket - ma az ön kormányának államtitkárai. Azt látják az emberek, hogy kormánypárti képviselők vesznek részt ezen a tüntetésen; államtitkár vesz részt rajta.
(13.50)
Talán nem helyes, ha ezt a kormány pusztán egy szóvivői közléssel kívánja lezárni, hogy momentán nincs napirenden ez a kérdés. Ez egy komoly ügy, mi partnerek vagyunk ennek a kellő komolysággal való feloldásában, de ehhez az kell, hogy önök világosan és egyértelműen beszéljenek, többek között nem ártana, ha a miniszterelnök is kinyilvánítaná a véleményét.
Köszönöm. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit