DR. SZANYI TIBOR

Full text search

DR. SZANYI TIBOR
DR. SZANYI TIBOR földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön két kérdést tett fel, jóllehet három tételben kívánok válaszolni; előrebocsátva persze azt az apróságot, hogy a vadgazdálkodás is ugyanolyan tevékenység, mint bármi más az életünkben, azaz annak valamennyi kockázatát nyilvánvalóan nem lehet az adófizetőkre hárítani, még akkor sem, ha az idei esztendő egyébként egyáltalán nem volt kegyes hozzánk, már az ön által is vázolt hideg tél okán sem.
Ennek dacára három intézkedés az, ami kézenfekvő. Az egyik az - ez megfontolás alatt álló intézkedés -, hogy mentesítenénk a vadgazdálkodókat az úgynevezett vadgazdálkodási járulékok befizetése alól. Ez egyébként, azt kell mondjam, elég jelentős tételre tud felduzzadni, de hangsúlyozom, ön azt kérdezte, hogy mit tervezünk, mit teszünk. Ezt tervezzük.
Amit tettünk, az pedig az, hogy a vadásztársaságok vadgazdálkodási körülményeinek a jobbá tétele érdekében mintegy 50 százalékkal megemeltük az idetartozó keretet. Ez nyilván szerényebb összeg, ez esetben a végszám 300 millió forint ebben az esztendőben, és ezt pályázatos formában érhetik el a különböző vadgazdálkodók.
A harmadik dolog - erre a parlamenti időkeretek viszont már nem nyújtanak kellő lehetőséget -, hogy a vadgazdálkodásról és a vadászatról szóló törvény elég részletesen és tételesen is tartalmazza, hogy a vadkárok tekintetében hogyan és miként kell eljárni.
Én annyit tudok csak felidézés jelleggel említeni, hogy a mezőgazdasági kultúrában okozott károk tekintetében lényegében az egész esztendő során van kárbejelentési lehetőség, az erdészeti formációk esetében pedig (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), úgy tűnik, évente csak egyszer: a vegetáció kezdetekor.
Kérem a válaszom elfogadását. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit