DR. KIS ZOLTÁN

Full text search

DR. KIS ZOLTÁN
DR. KIS ZOLTÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselő Úr! Annak nyilván örülni kell, hogy ön drukkolt, hiszen önnek az a feladata, hogy drukkoljon - mások dolgoztak, és ott voltak a gáton, kitüntetést is kaptak, és ez így helyes.
Ön viszont a főváros Közgyűlésének frakcióvezetője, és gondolom, azzal is tisztában van, hogy a hatályos törvények alapján a főváros, valamint a III. kerületi önkormányzat feladata ezen a területen a védekezés és a rehabilitáció is, amit, megjegyzem, pontosan, a feladatukat ismerve elvégeztek, sőt a rehabilitációs munkákat is 23-án, a gátmegnyitással elindították, és ez a víz egymillió köbméter nagyságrendben a szigetről levonult. Azonban, hogy erre rá tudjanak menni a Fővárosi Csatornázási Művek emberei, valamit száradnia is kell.
Ön mint a turisztikai bizottság elnöke, ezt figyelemmel is kíséri, naponta ott van, és segítséget nyújt ahhoz a szivattyúzáshoz, amely a következő hét végére befejeződik, és ezután a rehabilitációs munkálatokat a főváros a III. kerülettel együttesen elkezdi, amihez a minisztérium a szakmai és egyébként a törvényből eredő kötelezettségének is megfelelően az anyagi támogatást nyújtja.
Természetes, hogy ez a példás egybetartozás, együttakarás, ami a nagy víz idején megvan, és ami a védekezésnél összetartja az embereket, az a víz levonulása után már nem ennyire működik. Ezért látjuk azt sok helyen, hogy az eltakarításnál, a homokzsákok elhordásánál, a homokfelhasználásnál bizony ez a közösségi erő már nem engedi meg azt a két-három napos hatalmas erőfeszítést, mint amit korábban láttunk, így ez hosszabb időt vesz igénybe, mint annak idején a védekezés.
Itt azért megragadom az alkalmat arra, hogy a III. kerületi önkormányzat vezetésének és az ottani védekezésben részt vevőknek is a köszönetünket fejezzük ki, mert a példás együttműködés megmentette a város ezen részét, és örülünk, hogy most csak ez a probléma a III. kerületben, ami a szigetet jelenti.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit