DR. NYITRAI ZSOLT

Full text search

DR. NYITRAI ZSOLT
DR. NYITRAI ZSOLT (Fidesz): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Belügyminiszter Asszony! A Magyar Nemzet című napilap augusztus 26-i számában megjelent egy írás, amely azt tartalmazza, hogy 2002. július 4-én az Erzsébet hídon már a be nem jelentett törvénytelen demonstráció előtt a rendőrök lezárták a forgalmat. A Magyar Nemzet című napilap ezt az állítását a Hungária Televízió által dátumokkal rögzített felvételre alapozza. Ezen a felvételen egyértelműen kitűnik, hogy 7 óra 30 perckor az Erzsébet híd budai hídfőjénél a Pest felé vezető két utat, valamint később a Hegyaljai út felé vezető két sávot két motoros rendőr, illetve egy rendőrautó lezárta; hangsúlyozom még egyszer, a még be nem jelentett tüntetés, demonstráció előtt, ezáltal is lelassítva, illetve részben lezárva a forgalmat az Erzsébet hídon.
Az autósok türelmetlenek lettek, és amikor a rendőröket megkérdezték, hogy vajon mi történik az Erzsébet hídon, a rendőrök széttárt karral jelezték azt, hogy valójában ők sem tudják, ők sem érzik, hogy mi lenne a feladatuk, illetve a szerepük az Erzsébet hídon.
8 óra 15 perckor a rendőrség képviselői távoztak, és kicsivel utánuk jelentek meg a demonstrálók az Erzsébet hídon. Még a cikk megjelenésének a napján a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményben cáfolta azt, hogy rendőrök lettek volna az Erzsébet hídon a demonstráció megkezdése előtt. Pár nappal később az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője elismerte azt, hogy az I. kerület motoros rendőrei lezártak sávokat az Erzsébet hídon.
Tisztelt Miniszter Asszony! Mi azt szeretnénk kérni, hogy oldja fel ezt a kommunikációs zavart ebben az ügyben, válaszoljon világosan, hogy a kormány, ön, vagy a rendőrség tudott-e be nem jelentett tüntetésről, demonstrációról az Erzsébet hídon.
Tisztelettel várjuk válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit