BURÁNY SÁNDOR

Full text search

BURÁNY SÁNDOR
BURÁNY SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Két olyan beruházásvédelmi megállapodás kihirdetéséről szóló előterjesztés szerepel a tisztelt Ház napirendjén, amelyeket az Országgyűlés korábban határozatával már megerősített. A beruházásvédelmi megállapodások alapvető célja a külföldi befektetések elősegítése, a külföldi befektetők védelme.
Mindkét megállapodás olyan nemzetközi normába foglalt garanciákat tartalmaz a külföldi beruházások létesítésére és működésére vonatkozóan, amelyek kizárják az egyoldalú változtatás lehetőségét. Rendelkeznek továbbá a beruházási viták rendezéséről is. Ha a beruházó és a fogadó állam között a beruházással kapcsolatosan vita keletkezik, azt semleges, nemzetközi választottbíróság elé lehet terjeszteni. A megállapodások aláírásával az államok vállalják, hogy alávetik magukat ennek az eljárásnak.
A megállapodások tartalmukat tekintve megfelelnek a nemzetközi gyakorlatnak és az általunk eddig megkötött más, kétoldalú szerződésekben foglaltaknak. Mindkét szerződés tartalmazza mindazokat a normákat, amelyek alkalmazása megerősíti a partner országokhoz fűződő gazdasági kapcsolatainkat, és megfelelő alapul szolgálnak újabb, kölcsönösen előnyös befektetések megvalósításához.
A nemzetközi megállapodások megkötésének szabályai szerint a megkötött beruházásvédelmi megállapodások már hatályba léptek. Ahhoz azonban, hogy a megállapodások a belső jog részévé váljanak, szükséges azok törvényben való kihirdetése.
Tisztelt Országgyűlés! Az elmondottak alapján kérem a beruházások védelméről szóló megállapodások kihirdetéséről szóló előterjesztések elfogadását.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit