PASZTERNÁK LÁSZLÓ

Full text search

PASZTERNÁK LÁSZLÓ
PASZTERNÁK LÁSZLÓ (MSZP): Személyes érintettség is. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Rendkívül sajnálom, hogy a mai nagyon fontos tárgyú vitanapot a kormánypárti képviselők egy része arra próbálja fölhasználni, hogy ahelyett, hogy pótolnák azt, amit a kormányprogram kialakításakor, illetve a választási kampányban nem fogalmaztak meg az érdekegyeztetésről, most itt személyeskedéssel és szervezetek lejáratásával vagy pellengérezésével próbálják elintézni.
Arra gondoltam, hogy amit a koalíciós megegyezésnél erről a kérdéskörről elmulasztottak összeállítani, azt majd a mai napon elénk tárják, és ehhez érdemben lehet majd valamilyen módon csatlakozni. Nos, az, amit néhány kormánypárti képviselőtársam a felszólalásában elmondott, nélkülöz mindenféle ilyen alapot, egyszerűen szembe kívánja állítani az elmúlt évtizedek olyan hibás vagy kevésbé hibás gyakorlatát, amelyekkel önök sem tudtak mit kezdeni az elmúlt négy vagy nyolc évben, és amelyekkel természetesen nekünk is, a munkavállalói érdekképviseleteknek meg kellett vagy meg kell küzdeni.
(10.30)
Nagyon szeretném, ha egy kicsit körülnéznének a világban. Nagyon szeretném, ha Ausztriától Svédországig megnéznék, a szakszervezeti vezetők vagy érdekképviseletek milyen módon kapcsolódnak, milyen módon vesznek részt a törvényhozásban, milyen módon próbálják meg a törvényalkotás menetében érvényesíteni tagságuk akaratát vagy véleményét. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Rossz példa! - Zaj.) Tessenek megnézni! Ha rossz a példa, akkor menjenek el Ausztriába, Svájcba vagy Svédországba, és próbáljanak oktatást tartani, hogy egy polgári társadalomban milyen módon viszonyulnak a szakszervezetekhez, függetlenül attól, hogy azoknak esetleg milyen a politikai orientációjuk vagy beállítottságuk.
Azt is szeretném elmondani természetesen... (Az elnök a csengő megkocogtatásával figyelmezteti a képviselőt, hogy az idő lejárt.) - igen, elnézést kérek -, hogy amennyiben önök diskurzust vagy párbeszédet szeretnének erről a kérdésről folytatni, azt nem a parlamentben kellene, hanem az Érdekegyeztető Tanácsban.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit