BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS
BAUER TAMÁS (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Miniszter és Államtitkár Urak! Tisztelt Országgyűlés! Szerda reggel a miniszterelnök úr indította el ezt a két részre szabdalt politikai vitát. Mai felszólalásomban a miniszterelnök úr két állításával szeretnék foglalkozni, két, meggyőződésem szerint téves állításával. A miniszterelnök úr egyik állításában - fideszes képviselőtársaim készüljenek tapsolni, mert a miniszterelnök urat fogom idézni (Derültség.) - úgy jellemezte a jelenlegi jobboldali kormányt, mint aki vissza akarja adni a nyugdíjasoknak, a fiataloknak és a családoknak azt, amit az előző kormány kiütött a kezükből. (Közbeszólások a Fidesz és a FKGP soraiból: Így van!)
Tisztelt Képviselőtársaim! Való igaz, hogy a magyar nyugdíjas, a magyar fiatal, a magyar család veszített az elmúlt időszakban, persze nem 1994-98 között, hanem 1989 és 1996 között, elég sokat. Elvesztettük a reálbérek 25 százalékát, a nyugdíjak 29 százalékát, a családi pótlék 40 százalékát reálértékben; persze, csak példaképpen: a nyugdíj elveszett 30 százalékának első felét, az első 15 százalékot 1990-1994 között, az előző jobboldali kormány idején, a második 15 százalékot pedig 1994-1996 között veszítette el. Csakhogy az a kérdés, hogy miért.
Kósa Lajos igazat mondott, amikor azzal kezdte a hozzászólását, hogy a magyar gazdaság teljesítménye esett vissza egy, az egész közép-kelet-európai térséget jellemző gazdasági válságban; 1989-93 között 25 százalékkal csökkent a magyar gazdaság teljesítménye. Ez körülbelül ugyanannyi, mint például a csehszlovák és a lengyel gazdaság teljesítményének csökkenése, valamivel kevesebb, mint a csehszlovák és a lengyel visszaesés. A különbség az, hogy Csehszlovákiában, illetve aztán Csehországban és Lengyelországban az első szabadon választott kormány liberális gazdaságpolitikája alkalmas volt arra, hogy a visszaesést már 1992-93-ban megállítsa, és ott már 1993-94-től megindult a gazdasági növekedés. Az első magyar jobboldali kormány 1990-94 között erre nem volt képes, sőt - mint erre Orbán Viktor az 1994-es költségvetés vitájában, '93 novemberében itt, ebben a Házban rámutatott - az előző jobboldali kormány idején ugyanannyi államadósságot tettek hozzá a meglévő államadóssághoz, mint amennyit az MSZMP-kormányok negyven év alatt összeszedtek. Orbán Viktor mondta, nem mi - most tessék tapsolni! (Taps az MSZP soraiban.)
Így alakult ki 1994-re az a nagyon súlyos gazdasági helyzet, amely elkerülhetetlenné tette az 1995-ös stabilizációs csomagot, a Bokros-csomagot. Ami tehát kiütötte a magyar lakosság, a magyar családok kezéből a reálbérek 25 százalékát, a nyugdíjak 29 százalékát, a családi pótlék reálértékének 40 százalékát, az a negyven év, meg az a négy év, amíg az első jobboldali kormány kormányzott.
Arra kérem professzor kollégámat, a gazdasági miniszter urat és másik jeles kollégámat, a politikai államtitkár urat a Miniszterelnöki Hivatalból, hogy ha az én elemzésem téves, akkor kérjenek szót, és mondják el, hogy miben hibádzik. De ha nem téves, akkor a kormányülés szünetében magyarázzák ezt meg a miniszterelnök úrnak. (Taps az MSZP soraiban.)
Joggal beszélnek arról a kormány politikusai, hogy 5 százalék növekedéssel számolnak a következő évre, hacsak nem következik be valami katasztrófa. Joggal beszélhetnek arról, hogy 11 százalékos beruházásnövekedést, 3 százalékos fogyasztásnövekedést terveznek, de gondolom, ezt sem Chikán Attila, sem Bogár László nem az elmúlt 90 nap intézkedéseivel magyarázza, már csak azért sem, mert ez a növekedés nem jövőre kezdődik, meg nem is idén július 8. után, hanem ez a növekedés elkezdődött 1996 negyedik negyedévében, és tartott 1997-ben és 1998-ban is. Ennek a növekedésnek az alapjait bizony az MSZP-SZDSZ-kormány liberális gazdaságpolitikája teremtette meg. Bizony a Bokros-csomagnak és a privatizáció felgyorsításának köszönhetjük a javuló versenyképességet, ami megalapozza az exportnövekedést; ennek köszönhetjük az egyensúlyhiány radikális csökkenését; ennek köszönhetjük azt, amiről itt Járai pénzügyminiszter úr beszél, hogy jóval kisebb kamatkiadás terheli az államháztartást, mint ami terhelné akkor, ha mindezt nem tettük volna meg; ennek köszönhetjük azt a javuló nemzetközi gazdasági megítélést, amire a jelenlegi növekedés épül.
(Az elnöki széket
dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Ha vissza lehet adni ebben az évben, a következő évben és az azt követő évben a gazdasági növekedés talaján a nyugdíjasoknak, a fiataloknak, a családoknak annak a veszteségnek, ha nem is az egészét, de egy jelentős részét, amelyet 1989-1996 között elszenvedtek, akkor ez az MSZP-SZDSZ-kormány bátor, liberális gazdaságpolitikájának köszönhető, amelyen az MSZP is meg az SZDSZ is, vesztett - választást vesztett -, Magyarország azonban nyert.
(9.40)
A kérdés persze nem egyszerűen az, hogy a megindult gazdasági növekedés alapján vissza lehet adni annak egy részét, amit veszítettünk, hanem a kérdés az, hogy vissza akarjuk-e adni - és kinek, hogyan, milyen arányokban.
Áttérnék a második, szerda reggeli miniszterelnöki állításra, amelyet, gondolom, most is meg fognak tapsolni, mint ahogy nagyon megtapsolták szerda reggel. Ez úgy hangzott, hogy: "a polgári koalíció gondolkodása a családot állítja a középpontba, a másik, az előző kormánypártok gondolkodása nem". Tessék tapsolni!
"A miénk, a polgári koalíció politikája családbarát - hallottuk a miniszterelnök úrtól -, az ellenzéki nem." Tessék tapsolni! Nem megy? (Moraj a Fidesz padsoraiban. - Sasvári Szilárd: Ez nem az a párt, ahol előre meg kell dumálni, hogy előre betapsoljanak vastapssal! Ez egy másik párt!)
Magyarországon, tisztelt Országgyűlés, 3,9 millió család él, 3,9 millió háztartás, hogy egy szárazabb statisztikai kifejezést használjunk. Ebből 2,2 millió az a háztartás, amelyben házaspár van, egymillió az egyszemélyes háztartások száma, ezeknek a nagy része tiszta nyugdíjas; félmillió körül van a töredékcsaládok száma.
Vagy egy másik bontásban: 2 millió az úgynevezett aktív háztartások száma, ahol aktív keresők vannak. 1,7 millió a nyugdíjas-háztartások száma, és egynegyed millió, 250 ezer azon háztartások száma, ahol munkanélküli a háztartásfő, nem azért, mert munkanélküli akar lenni, hanem mert a gazdasági válság során Magyarországon megszűnt 1,5 millió munkahely, és ennek jelentős részét még nem sikerült pótolni. (Tóth István közbeszól.) Ezek is családok, tisztelt Országgyűlés!
Magyarországon megkezdődött a fellendülés, nem ennek a 90 napnak, hanem az utóbbi négy évnek az eredményeképpen. Most már nem az a feladat, mint az MSZP-SZDSZ-kormány alakulásakor, amikor mínuszokat kellett elosztani a társadalomban, most már pluszokat lehet elosztani, de ezeket a pluszokat még nem önöknek köszönhetjük.
Amikor pluszokat lehet adni, akkor persze vannak korlátok. Az államtitkár úrtól, Varga Mihály államtitkár úrtól, akivel négy évet ültünk együtt az előző parlamentben, ma hallottam először azt a szót, hogy korlátok is vannak. Az államtitkár úr ezt a szót ellenzékben még nem ismerte.
Korlátok persze vannak. Most lehet a tíz év veszteségét részben pótolni. Mert az elmúlt két év során, tisztelt Országgyűlés, elindult a fellendülés vonata, és robog. Vannak, akik már rajta ülnek a fellendülés vonatán, a fiatal, középkorú, aktív kereső családok, azok, akik a pénzügyi szektorban, a vegyesvállalati szektorban, a jó konjunktúrát élvező területeken keresnek. Ők már rajta ülnek ezen a vonaton. Van a fiatal, középkorú, aktív keresős többi család, többi háztartás, akik, ha már elindult a fellendülés, az 5 százalékos vagy - legyen önöknek igazuk - a 7 százalékos növekedés vonata, akkor biztos, hogy föl tudnak kapaszkodni erre a vonatra. Minden gazdasági összefüggés így működik.
De nemcsak belőlük áll a magyar társadalom, nemcsak belőlük állnak a magyar családok. Ott vannak azok a családok is, százezerszámra, akiknek, hiába indult el a fellendülés vonata, nincs vagy minimális esélyük van arra, hogy felkapaszkodjanak erre a vonatra. Vagy azért, mert idősek, nyugdíjasok, és ma már mellékkereseti lehetőségük sincs, vagy azért, mert olyan töredékcsaládok, amelyek ráadásul nem is konjunkturális szakmákban élnek, vagy mert gyerekek, ráadásul olyan családban élő gyerekek, ahol nincs aktív kereső, vagy ha van is aktív kereső, az keveset keres, és nem is fizetne annyi adót, amennyit a megemelt adókedvezménnyel levonhatna az adóból.
Ne felejtsék el, én ezt elmondtam már két évvel ezelőtt egy hasonló családipótlék-vitában, hogy a gyerekeknek, annak a két és fél millió magyar gyereknek a 14 százaléka, 350 ezer gyerek él Magyarországon olyan családban - ezek is családok -, ahol nincs aktív kereső, aki bármiből leírhatná a gyerekek utáni adókedvezményt.
Arról beszélt itt a miniszterelnök úr, hogy mennyi jut a családoknak az önök gazdaságpolitikájával, a jobboldali kormány gazdaságpolitikájával, és mennyi jutna az ő biztos ismeretei szerint az előző kormány gazdaságpolitikájával. Nos, a szabaddemokraták, amint elindult a fellendülés két évvel, két és fél évvel ezelőtt, már akkor azt képviseltük (Tóth István: Bokros elindult!), hogy mindenekelőtt a családi pótlékot kell az inflációnál nagyobb mértékben növelni, hogy valamit visszaadjunk a családi pótlék korábbi értékvesztéséből, meg a nyugdíjakat is a keresetekhez igazodóan kell emelni, ahogy ezt az elmúlt hat évben a parlamenti pártok konszenzusával kialakult szabályozás rögzíti. Ezt képviseltük '97-ben, '98-ban, és ezt képviselnénk most is, ha módunk lenne rá.
A jobboldali pártok, a jobboldali kormány pártjai viszont fordítva gondolkodnak. Ők azokat kívánják támogatni, akik már rajta ülnek, vagy könnyen felkapaszkodhatnak a fellendülés vonatára, ha úgy tetszik, a fideszes családokat, ahol ott van a harmincas, korai negyvenes években járó aktív kereső, a mellette lévő két gyerek meg a vele élő nagymama - ez volt az a családmodell, amit itt ismertetett velünk a miniszterelnök úr.
Én nem tagadom, hogy az önök politikája, a jobboldali politika alapján ezek a háztartások valamivel több pénzhez fognak jutni, a többi háztartás azonban, ahol azok ülnek, akiknek nem olyan könnyű fölkapaszkodni erre a vonatra, ahol azok ülnek, akik nem fognak tudni fölkapaszkodni erre a vonatra, azok kevesebbet fognak kapni, mint amit a szocialista-szabaddemokrata koalíció gazdaság- és jövedelempolitikája esetén kapnának. Ezt is el kell mondani!
Mert azokat a kedvezményeket, amelyekre olyan büszkék, hogy a legfelső tíz százalék is visszakapja a családi pótlékot meg a gyest, hogy nemcsak a legszegényebbeknek nem kell tandíjat fizetni, akiket a tandíj tényleg akadályozna a továbbtanulásban, mint az előző kormány idején, hanem a magasabb jövedelmű családok gyerekeinek sem kell tandíjat fizetni, meg maga a gyerekek utáni adókedvezmény, ezeket a magas jövedelműek, meg a közepes jövedelműek kapják, az alacsony jövedelműek nem kapják.
Amikor február 4-én megnyílt az előző parlament utolsó ülésszaka, akkor a jelenlegi oktatási miniszter, akkor a Fidesz frakcióvezetője arról beszélt itt, hogy rettenetesen kinyílik a jövedelmi olló, hogy Magyarországon 14-szeres a legmagasabb és legalacsonyabb tíz százalék között a jövedelemkülönbség, ami Európában ismeretlen. Ez a szám természetesen hibás volt, mint annyiszor. Ez a jövedelemkülönbség valójában csak 8-szoros, ahogy ezt ma Kósa Lajos mondta, ami persze sok, nem vitás. Ez megfelel a kevésbé gazdag európai államokban tapasztalt jövedelemkülönbségnek a felső meg az alsó tíz százalék között. Ez igaz.
Csakhogy, tisztelt Országgyűlés, ha az állami jövedelemátcsoportosítás a magas és közepes jövedelműeknek kedvez, ahogy ezt a jobboldali kormány jövedelempolitikája ígéri, és az állami jövedelemátcsoportosítás eszközeiből éppen az alsó tíz százalék marad ki, akkor a jobboldali kormány kormányzása idején a felső és alsó tíz százalék közötti különbség nem csökkenni fog, hanem tovább fog nőni. Önök ellenzékből, balról igyekeztek előzni, nemhogy a Szocialista Pártot, de a Munkáspártot is. (Derültség a Fidesz padsoraiban.); amint kormányra jutottak, következetes jobboldali politikát folytatnak: támogassuk a gazdagot és a közepes jövedelműt, az alacsony jövedelmű pedig oldja meg maga a problémáit!
Varga Mihály államtitkár úr a második forduló idején egy újságnyilatkozatában meg is mondta, hogy vannak olyan társadalmi rétegek, amelyekkel semmilyen kormány nem tud mit kezdeni. Szerintem ez nem igaz. De vannak olyan társadalmi rétegek, amelyekkel egy jobboldali kormány nem akar mit kezdeni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
(9.50)
