BALCZÓ ZOLTÁN
BALCZÓ ZOLTÁN
BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mai vitanap kezdeményezői által meghatározott téma: jövedelmek, közterhek, érdekegyeztetés - mind a gazdaság fejlődése, mind a társadalom közérzete szempontjából meghatározó. Ezért engedjék meg, hogy ha röviden is, elmondjam a Magyar Igazság és Élet Pártjának azon alapelveit, amelyeket ezeken a területeken érvényesíteni szándékozik.
A jövedelmek ma már szerencsére nem egy központi akarat előírásai szerint alakulnak, hanem a piacgazdaság keretei és törvényszerűségei között. Azonban hozzá kell tennünk, hogy mi szociális piacgazdaságot képzelünk el ebben a tekintetben is, vagyis elengedhetetlennek tartjuk az állam szabályozó szerepét.
Azok az irreális arányok a jövedelmek tekintetében, amelyekkel kapcsolatban itt elhangzott eltérő adat, hogy vajon tizenkétszeres vagy nyolcszoros-e a legfelső 10 százalék jövedelme az alsó 10 százalékhoz képest, én azt tudom mondani, hogy Magyarországon mind a kettő rendkívül súlyos aránytalanságnak minősül.
(10.40)
Azért minősül annak, mert nemcsak az arányt kell nézni, hanem azt az alapot is, amihez képest ezeket a szorzókat megállapítjuk. Egy átlagos európai ország tekintetében az a bizonyos "akár nyolcszoros arány" is egy tisztességes életvitelt biztosító alacsony jövedelmet jelent, míg Magyarországon ez az alsó 10 százalék a létminimumot jelenti.
Ez természetesen vonatkozik a nyugdíjakra is. A nyugdíjakról szóló vitanapon mi itt néhány százalékról vitáztunk, holott annak a befizetésekkel tárgyiasult társadalmi szerződésnek, amit a munkavállalók annak idején kötöttek, bizony jelenleg nem százalékos változtatás kellene hogy megfeleljen, hanem szorzószámos. Ugyanakkor mi ezen a kormányon majdan a saját programját kérhetjük számon, de azt el kell mondani, hogy ha nem nyúl hozzá olyan alapvető forrásokhoz, amelyeknek az igénybevételével nagyobb méretű változtatás lehetséges - és tudjuk azt természetesen, hogy az ezekhez a forrásokhoz való hozzányúlás rendkívüli érdekeket sértene -, akkor itt csak korrekciókra lesz lehetőség, és ezt mindenesetre figyelembe kell vennünk. Ez vonatkozik a munkabérekre is, mert az egyik oldalról ugyan örülhetünk a minimálbér növekedésének, de azért mégiscsak azt kellene ebben az országban megcélozni, hogy a bármilyen területen tisztességesen eltöltött teljes munkaidő és munkakör igenis egy megélhetési biztonságot jelentsen, de messze vagyunk még attól, hogy boldogan dalolhassuk: "Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás."
A közterhek tekintetében egy utat látunk járhatónak: a növekvő és egyre kevésbé behajtható közterhek helyett csakis azok újragondolását és ésszerű csökkentését, de ehhez párosulva természetesen a szigorú behajtást is. Így lehet elérni, hogy csökkenjenek az eltitkolt jövedelmek, csökkenjen a feketegazdaság, és egyben - igen, kimondjuk, bízunk benne -, hogy növekedjenek az állami bevételek. Ebben a tekintetben a csökkent százalékhoz nagyobb bevétel járul, amire van hazai példa is: a társasági adó csökkentésének évében rendkívül jelentős mértékben növekedett a beszedett adó volumene, a magyar vállalkozó tehát nem alapjaiban akarja eltitkolni a jövedelmét; ha talpon tud maradni, ha a befizetés aránya ennek megfelelő, akkor befizeti azt. De van erre nemzetközi példa is: Portugália, amely nem a legfejlettebb európai közösségi ország, jelenleg ott tart - '97-es adat szerint -, hogy az inflációt 2,2 százalékra mérsékelte, a költségvetési hiánya a GDP-re vonatkoztatva 2,5 százalék. Mindezt hogyan érte el? Nem emelt adókat, nem áldozott fel szociális juttatásokat, az ő Bokros-csomagjuk idején az alkalmazottak is kis reálbér-növekedést könyvelhettek el, és ennek fő eszköze volt, hogy a szigorú jövedelempolitika mellett erősítette a pénzügyi fegyelmet és növelte az adóbeszedés hatékonyságát.
Természetesen mindez csak úgy lehetséges egy társadalomban, ha megvalósul a közteherviselés, és érzik az emberek, hogy a társadalmi hasznosság és igazságosság elve érvényesül; ha látják azt, hogy ami az ő jövedelmük tekintetében teherként jelentkezik, az a mérleg másik oldalán, a társadalom oldalán számukra is világosan látható módon hasznosul. A legnehezebb, amit azonban mégis meg kell tenni, az ennek a gondolkodásnak a megváltoztatása. Lényeges, hogy lássák az állampolgárok: amit befizettek, mire fordítja az állam, ez legyen átlátható, és ne lehessenek olyan esetek, hogy óriási pénzügyi alapokkal rendelkező önkormányzatok esetében milliárdok szivárognak el tisztázatlan irányba és körülmények között, mert ezek a dolgok pont az ebben való hitet veszik el az állampolgároktól, és pont az említett gondolkodásnak a megváltoztatását teszik lehetetlenné.
A liberális gazdaságpolitika azt hirdeti, hogy a társadalom kenyérkeresője a magántőkés, és ez a liberális gazdaságpolitika talán már a szabadságjogok tekintetében is az egyén szabadságjogához képest minden tekintetben a magántőke teljes, korlátlan érvényesülését és szabadságát akarja megteremteni - nos, a mi véleményünk szerint hibás ez a felfogás. Hibás, mert az államot csupán úgy kezeli, mint a vállalkozások gúzsba kötőjét, egy adószívó vámpírt. Ezt a gondolkodásmódot meg kell változtatni, és a megváltoztatás egyetlen lehetősége pedig egy olyan kormány, olyan állam, amely ezeket a befizetett közterheket társadalmilag hasznos és igazságos elvek alapján használja fel.
Az érdekegyeztetést mi is fontos területnek tartjuk, és azt is elfogadjuk, hogy nemcsak bizonyos döntések elfogadtatásához van szükség érdekegyeztetésre, hanem a kormányzati döntések érdemi befolyásolása miatt is. Azt azonban hozzá kell tennem, hogy e befolyásolás mértékénél mintának nem a taxis blokád hőskorát tekintjük.
Az érdekegyeztetésre vonatkozóan a mai beterjesztésben, az indoklásban szerepel egy mondat, egy kérdés, amiről ma beszélnünk kell: "Kikkel és milyen módon kívánja a kormány az érdekegyeztetést, a társadalmi párbeszédet lefolytatni?" Ebből a "társadalmi párbeszéd", "társadalmi vitára bocsátás" kifejezésből - az előterjesztők személyén keresztül is, megvallom - azért visszaköszön a múlt, a '80-as éveknek az az időszaka, amikor a nadrágszíjmeghúzást mi állítólag mindig úgy viseltük el - pontosan e széles körű társadalmi vitán és annak közvetítőjén keresztül -, hogy végül is a társadalom mindezt elfogadta, belátta, és ehhez a társadalmivitalebonyolításhoz megvolt egy hatalmi gépezetbe illeszkedő, olajozottan működő szerkezet és szervezet.
A jövedelmeknél maradva: vannak olyan területek, amelyek helyzete, tulajdonképpen társadalmi érdekegyeztetésen és párbeszéden keresztül odáig jutott el, mint például - hadd emeljem ki - a felsőoktatásban dolgozók jövedelme. Hogy tényszámot mondjak: egy főiskolai docens pótlékokkal - vezető oktatói pótlék, nyelvpótlék -, huszonöt éves munkaviszonnyal jelenleg 50 ezer forintot kap kézhez, nyilván családfenntartóként ebből kell gazdálkodnia. Mielőtt félreértenék, nem egy sajátos érdekvédelmet képviselek, nem a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének vagyok fogadatlan prókátora, a példát csak azért mondtam, hogy mondandómat tovább folytassam egy más irányba.
Mi lett ennek a következménye? Jelenleg az a helyzet, hogy a műszaki felsőoktatásban, az egyetemi területen a tanárok és docensek 58 százaléka tíz éven belül nyugdíjba megy, a főiskolák tekintetében ez egy mintegy 40 százalékos arány, és nincs utánpótlás. Azért nincs utánpótlás, mert az e vezető oktatói szintek teljesítéséhez szükséges ambíció, energia természetesen azzal kellett volna hogy együtt járjon, hogy akik ezt vállalják, olyan jövedelemviszonyok között éljenek, hogy ezeket a többletteljesítéseket saját maguk és családjuk fenntartása mellett is tudják vállalni. Ez nem így volt, és ezért szinte egy generáció maradt ki.
Ajánlom a tisztelt kormány figyelmébe, amikor kiemelten akarja kezelni a felsőoktatást, és természetesen a hallgatók irányából közelíti meg a kérdést, akkor ennek a területnek, hogy így fogalmazzak: a humán erőforrásnak két oldala van. Ez jelenleg egy súlyos helyzet. Miért itt mondom ezt el? Arra akarom vele felhívni a figyelmet, hogy amikor egy réteg jövedelme hosszabb távon keresztül alatta marad a méltányosnak, annak nem az a következménye, hogy talán ők akkor kicsit nehezebben élnek, de majd egy döntéssel helyrehozhatjuk a dolgot, hanem az lehet a következménye, hogy kiderül: egy társadalmilag nélkülözhetetlen és hasznos feladatkör ellátására nincsenek szükséges és megfelelő emberek.
(10.50)
Visszatérve a társadalmi párbeszédre, hadd említsem meg, hogy ebben az évben lezajlott egy nagyon intenzív társadalmi párbeszéd. Ez a választás éve volt, amikor a kormányzat, a politikai pártok, az ellenzék egy választási kampány során a sajtóban, a gyűléseken, a fórumokon megismertette az elképzeléseit, dialógus volt, válaszokat, véleményeket hallott. Azonban sokan szeretnék elfelejteni e társadalmi párbeszéd egy rendkívül fontos két dátumát, május 10-ét és 24-ét, amikor ebben a dialógusban a társadalom azt a véleményét nyilvánította ki, hogy a kormányzatot le kívánja váltani, és egyébként más összetételű parlamentet és pártot akar bejuttatni az Országgyűlésbe.
Most 1998 vége van, úgy érzem, a dialógusnak ez az oldala megtörtént. Természetesen a dialógusnak, a párbeszédnek folytatódnia kell. Ez abban nyilvánul meg, hogy ez a kormányzat hogyan teljesíti a vállalását, ami sejthető lesz majd a törvényekből, természetesen a költségvetésből és a jövő évi megvalósulásból. Tehát most, amikor a címben szereplően a '99-es konkrét tényszámadatokról kellene szakértői véleményt mondani a Magyar Igazság és Élet Pártja nevében, hadd mondjam el, hogy ennek ugyan itt van az egyik helye, de nem most van az ideje.
Tehát amikor az említett törvénycsomagok vitájára, valamint a költségvetés vitájára sor kerül, akkor el fogjuk mondani az álláspontunkat - megismerve a részleteket -, bírálatunkat. Természetesen ettől függően dől el az, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja vajon támogatni fogja ezt a költségvetést, vagy nem fogja támogatni. Hiszen az előterjesztők most is szemrehányóan mondták: tanulmányozni kell a frissen hallott számadatokat, hogy érdemi, szakmai vitát lehessen folytatni. Megkérdezem: nem volt nyilvánvaló, hogy a mai vitanapon azok az érdemi adatok nem állnak majd rendelkezésre, amelyek ezt a politikai vitanapot szakmapolitikai vitanappá teszik és nem pártpolitikai csatározássá? (Közbeszólás az MSZP padsoraiban: Eltitkolták!) Ennek alapján azt mondjuk, hogy igen, szükség van érdemi, tényszerű vitára, és amikor ennek itt van ideje, ezzel a lehetőséggel élni fogunk.
Ezért engedjék meg, hogy felszólalásomat egy olyan mondattal vagy fordulattal fejezzem be - természetesen nem megbántva senki utánam szólót, aki érdemben és komolyan akar hozzászólni ehhez a vitához -, miszerint az elharapózó adok-kapok csata számomra azt jelzi, hogy a zárómondatom, ami adott televíziós műsorok végén szokott megjelenni, a következő: a mai vitanap nem jöhetett volna létre, ha októberben nincsenek önkormányzati választások. (Taps a MIÉP és a kormánypártok padsoraiban.)
