DR. FODOR GÁBOR

Full text search

DR. FODOR GÁBOR
DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Mindannyian ismerjük azokat a híradásokat, amelyek arról tudósítottak az elmúlt hetekben, hogy a Nemzeti Kulturális Alap megszűnik önálló alap lenni, költségvetése beolvad az új minisztérium költségvetésébe, és ezzel felszámolják az önállóságát. Úgy gondolom, egy olyan fontos lépésről van szó, amely mindenképpen igényli azt, hogy több információt és szélesebb körű tájékoztatást kapjunk az okokról.
Tudni kell azt, hogy a Nemzeti Kulturális Alap 1993-ban jött létre, és 1994-ben sikerült kiterjesztenünk először is a járulékoltatás rendszerét '95 és '96 folyamatában, majd - még nekem - sikerült egy miniszteri rendelettel elérnem azt, hogy a Nemzeti Kulturális Alap kuratóriumainak - amelyek tagjait addig fele részben a miniszter, fele részben pedig a szakma nevezte ki - az arányai megváltozzanak, és a miniszter egyetlenegy embert nevezzen ki a kuratóriumokba, az összes többi tagot pedig a szakma javasolja, delegálja. Ezt azért lényeges tudnunk, mert a Nemzeti Kulturális Alap ezáltal és ezekkel a lépésekkel lett az, ami ma valójában: a kultúra finanszírozásának a leglényegesebb, önálló és autonóm intézménye; önálló intézmény, amely nem függ a mindenkori költségvetési alkuktól, amely mögött egy stabil járulékoltatási rendszer áll, és amely valóban önállóan, az annak idején megfogalmazott célkitűzésünket sikeresen végrehajtva, a mindenkori politikai akarattól, a mindenkori kormányváltoztatásoktól függetlenítve finanszírozta a kultúrát.
Nos, a híradások arról szólnak, hogy a kormány most ennek a felszámolására készül. Ezt a sajtóhírek is megerősítik, épp ahogy a mai újságot lapozgatva láttam, hogy Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke nyilatkozik arról, miszerint az ő feje fölött történt ez a döntés.
Tisztelt Államtitkár Úr! Szeretném, ha tájékoztatna minket arról, mi indokolta ezt a döntést.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit