DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS, az MDF képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy egy friss személyes élménnyel kezdjem. A Franz Joseph Strauss-szimpóziumon vettem részt Münchenben az elmúlt napokban, ahol a biztonságpolitika eurázsiai méretekben történő megvitatása volt szőnyegen. Nagyon érdekes, hogy a vitának voltak olyan vetületei például, hogy miért éppen a kijelölt három ország NATO-felvétele van soron, pedig milyen fontos a Baltikum. A verseny éleződését jelzi az, hogy az EU-integráció biztonságpolitikai értékelésében Málta, a NATO-vonatkozásban Szlovákia, személyesen Ján Carnogurský, korábbi miniszterelnök, jelenleg igazságügy-miniszter hangsúlyozta igényét egy mielőbbi tagságra. Ez a vita fontos kitekintést adhat mindazoknak, akik a csatlakozással járó terheket hajlandók túlhangsúlyozni. Egyedül Oroszország képviselője adott hangot annak, hogy az EBESZ szerepét szeretné erőteljesebbé tenni a NATO-val szemben, nem hangsúlyozván azt, hogy integrált katonai erővel a NATO rendelkezik és nem más.
Érzékenységüket lehetőleg nem sértve és így nem túlhangsúlyozva, de belső elégedettséggel nyugtázhattam a tényt, hogy mi már a szükséges alkotmánymódosításnál tartunk, s hogy immár elkészültek a Magyar Köztársaság biztonsági és védelempolitikájának alapelvei, erre épülhet a nemzeti biztonsági és katonai stratégia kidolgozása, mely nélkül a haderőreform is befejezhetetlen, kivihetetlen.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mindnyájan tudjuk, folyamatos munka van emögött, együttműködés a délszláv válság folyamán és a békepartnerségben való részvétel. Kétségtelen, hogy annak idején a békepartnerség a reményeinknél kevesebb lehetőséget nyújtott, de az MDF vezette kormány támogatta, s utána mindvégig támogattuk, és részt vettünk benne. Ezzel a háttérrel is tekintjük az előttünk fekvő T/416. és az ehhez csatlakozó 417. számú törvényjavaslatot.
Hogyan értékeljük ezeket a módosító javaslatokat? A rendszerváltozás utáni legfontosabb biztonságpolitikai kérdések megoldásaképpen a Varsói Szerződésből való kilépéstől a NATO-csatlakozásig terjedő alapvető és alkotmányos módosítást igénylő problémakör átgondolásának eredményeként került ez a javaslat benyújtásra. Az alkotmánymódosításnak az alaptörvény honvédelmet érintő részének újraalkotásához az előterjesztőnek a következő szempontokat kellett szem előtt tartania:
1. A rendszerváltozás utáni kezdeti bizonytalanság és félelmek miatt az alkotmányba bekerült mindazon normaszövegeket kitörölni, amelyek specifikusan egy átmeneti korszakhoz kapcsolódtak.
2. Az új szövetségi rendszerhez, a NATO-hoz való csatlakozás feltételeinek megteremtése, a katonai és katonapolitikai kérdéseknek való megfelelés lehetőségének és az új követelményeknek megfelelő katonai beilleszkedés jogszabályi biztosítása.
3. Végül, de nem utolsósorban: az előterjesztőnek figyelembe kell vennie a magyar hagyományokat, amelyek legalapvetőbb megfogalmazását abban tehetjük meg a Magyar Honvédség alkalmazása kérdésében, hogy egyrészt az alkotmányos alapszabály csak az lehet, hogy az Országgyűlés adja a felhatalmazást, másrészt olyan megmozdulások esetén, amikor harci cselekmények fel sem merülhetnek - például fegyveres bemutató, hadgyakorlat, emberi életet és javakat védő, vagyis humanitárius feladatok, melyekre azonban a fegyveres erők felhasználására igény van -, nem szükséges a legmagasabb népképviseleti szerv igénybevétele, elegendő az őt megjelenítő kormányzat engedélye.
Az előbb említett alapelv szem előtt tartása mellett a NATO-tagságból fakadó és egyéb nemzetközi szerződésekben előírt kötelezettségek teljesítéséhez szükséges a honvédelemmel foglalkozó jogszabályok, illetve az alkotmány módosítása. Az előttünk fekvő javaslat összehangolja az Országgyűlés, illetve akadályoztatása esetén a köztársasági elnök, illetve rendkívüli helyzet esetén a Honvédelmi Tanács hatáskörét. A javaslat egybecseng a washingtoni szerződés 5. cikkelyével, mely a szükséges katonai segítségnyújtás kérésére és a felkért ország által történő segítségnyújtás teljesítésére irányul.
(9.20)
Egyet kell értenünk az engedélyezési eljárás alapelveivel, melyek mind a kérést, mind a kérés teljesítését jól elkülöníthető eseményként határozzák meg. Ez azt jelenti, hogy a felkérésnek tüzetesen rögzíteni kell a célját, az igénybe veendő katonai eszközöket, s minden olyan kérést, melynek kapcsán a felkért állam a beavatkozás minden vonatkozó, releváns részéről egyértelmű képet kap, s ennek korlátai között kell dönteni a segítségnyújtás módjáról.
A törvénymódosítás fontos eleme, hogy egyértelműen elkülöníti a fegyveres erők alkalmazását, illetve felhasználását. Vagyis körültekintően megfogalmazza, s egyértelműen országgyűlési hatáskörben hagyja mindazokat az eseteket, amikor az alkotmányos rend kerül veszélybe, és ilyenkor - a javaslat 2. §-a, illetve 1. §-a értelmében - az Országgyűlés, illetve a Honvédelmi Tanács dönt. Ezt követően azonban a javaslat helyesen jut arra a következtetésre, hogy a jelenleg hatályos szabályok időnként szükségtelenül magas szintű döntéshez kötik a magyar fegyveres erők külföldi, illetve a külföldi fegyveres erők magyarországi tartózkodásához szükséges engedélyezési hatásköröket.
A javaslat 5. §-a az alkotmány 40/B. § (1) bekezdése helyébe beilleszti, hogy a fegyveres erők gyakorlat, kiképzés, humanitárius feladat végrehajtása, katasztrófaelhárítás esetén a kormány előzetes hozzájárulásával léphetik át az államhatárt. Teljesen nyilvánvaló, hogy ezen esetekben a hozzájárulás kormány által történő megadása semmilyen alkotmányos szabályt nem sért, a törvényhozás indokolatlanul kerülne igénybevételre a puszta formalitást jelentő kérdéseknél.
Ugyanígy helyes az is, hogy amikor harci cselekménynek, összecsapásnak az esélye sem merül fel, a kormány előzetesen a hozzájárulását adhassa. Az itt írtak és az előadottak összhangban vannak a javaslat 4. §-ának azon rendelkezéseivel, miszerint új elemként a fegyveres erők kötelezettségei közé sorolja a kollektív, vagyis a közösen végzett védelmi feladatok ellátását.
A korábbi normaszövegtől eltérően a javaslat megnyugtató és aggálytalan rendezést talált a fegyveres erők békefenntartó tevékenysége engedélyezési hatásköri szabályozására. Kétségtelen ugyanis, hogy a gyakorlati érvek és az új szövetségi rendszerbe való belépés egyes feladatainak teljesítése amellett szólhatnak, hogy a békefenntartó tevékenység, a gyors döntés érdekében, előzetes kormány-hozzájárulással engedélyezhető legyen. Úgy gondoljuk azonban, hogy a felfegyverzett magyar alakulat külföldön történő békefenntartó megjelenése - amely ugyan behatárolt tevékenység, de mégiscsak fegyverhasználatra ad lehetőséget, s ezért nem zárható ki az idegen ország területén történő fegyveres konfliktusba keveredése - minősített eset. A békefenntartás értelmezésének többféle módja és lehetősége miatt a javaslat visszatér ahhoz az alkotmányos alapelvhez, amit végig szem előtt tart, hogy fegyveres konfliktusnak még a lehetősége esetén is a legmagasabb népképviseleti szerv döntése legyen szükséges. A nemzetközi szerződésekben előírt kötelezettségek gyors teljesítése érdekében azonban az Országgyűlés döntését nem kétharmados, hanem az országgyűlési képviselők minősített többségének szavazatához köti.
Összefoglalóan azt mondhatom el az MDF nevében, hogy az előterjesztés tekintetbe veszi a Magyar Honvédség bevetésének történelmi hagyományait, ugyanakkor a NATO-csatlakozásunk alapvető feltételeit biztosító alkotmányos biztosítékokkal körülbástyázott. Ezért azt mondhatom, hogy korszerű törvényjavaslat van önök előtt, s bízunk abban, hogy nagy többséggel kerül elfogadásra, világossá téve azt, hogy a Magyar Országgyűlés - mint állampolgárai jogának letéteményese - bizonyítani fogja szilárd elkötelezettségét a NATO-tagság mellett.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
