KRISTYÁNNÉ AKNAI ERZSÉBET

Full text search

KRISTYÁNNÉ AKNAI ERZSÉBET
KRISTYÁNNÉ AKNAI ERZSÉBET (MSZP): (Vancsik Zoltán: Ez a bizalom jele!) Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Kérdésem természetesen sem a miniszterelnök úr, sem pedig az ön magánéletére nem vonatkozik, hanem a kormányfő, illetve a kormány feladataira.
Közismert, hogy 1994-ben Pekingben a nők világkonferenciája a kormányok számára világszerte fontos és konkrét feladatokat határozott meg. Ez a feladat a jelenlegi kormánykoalíció programjában nem kap elegendő hangsúlyt.
Kevésnek tartom azt a tényt megállapítani, hogy: "A személyiség szabad kibontakozásának joga független az ember nemétől." Ma mégis azt kell látnunk, hogy a nők gyakran hátrányos helyzetbe kerülnek a munkavállalásuk, előmenetelük során. A hátrányos helyzet kiküszöbölésére alakult meg az előző ciklusban a Munkaügyi Minisztériumban a nőpolitikai titkárság, illetve később esélyegyenlőség titkárság. 1997-ben kormányrendelet született tárcaközi bizottság megalakításáról és annak feladatairól.
Kérdezem a miniszter urat, dolgozik-e a feladatok végrehajtásán ez a tárcaközi bizottság. Hogyan képzelik el a nők esélyegyenlőségének biztosítását a munkaerőpiacon, s hogyan akarnak könnyíteni a háztartás, a gyermeknevelés terhein? Hogyan kívánják megvalósítani - ismét idéznék a kormányprogramból -, hogy "az adó, a nyugdíj és a szociális támogatás rendszere elismeri a családban, a családért végzett munkát"?
Az eddig beterjesztett törvényjavaslatok - mint például a családok támogatásáról szóló, vagy a nyugdíjak 1999. évi költségvetésben beterjesztett emelése - nem a fenti ígéreteket támasztják alá.
A Magyar Országgyűlésnek nincs oka büszkének (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) lennie arra sem, hogy a nők közéleti, politikai szerepe a parlament létszámarányaiban is megmutatkozik.
Van-e önnek és a kormánynak terve arra vonatkozóan, hogy a nők közéleti és politikai önmegvalósítását is segítse? Hiszen a Családügyi Minisztériumban az átszervezés folytán...

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit