ERKEL TIBOR

Full text search

ERKEL TIBOR
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! 1998 februárjában a tb 120 millió forintot elkülönített az alapellátás díjazására szolgáló összegből prevenció finanszírozására. A kifizetés feltételeit úgy szabta meg, hogy a szűrővizsgálaton részt vett betegenként 150 forintot utal a praxis számára, ha az orvos negyedévente és floppyn jelenti a teljesítést a tb-nek. Ebben az esetben a tb a szégyenteljesen alacsony 150 forint megajánlásán túl jogszabályt sértő feltételt is támaszt, mivel a számítógép nem tartozik a háziorvosi rendelő alapfelszerelési jegyzékébe, ezért az önkormányzat nem köteles azt biztosítani, az orvos nem vehet nagy értékű tárgyat a kártyapénzből a finanszírozási törvény értelmében. Tehát az orvosok nagy része képtelen megfelelni a követelményeknek.
Azonban a számítógéppel rendelkező szerencsésebbek, akik szűrővizsgálati jelentésüket floppyn adták le, szintén hiába várták a pénzüket. Ugyanis a BNO-kódokban, tehát az ambulanter ellátás értékelő pontrendszerében bizonyos helyeken nullák vannak, és ezt a tb számítógépei nem tudják leolvasni. Természetesen így fizetni sem tudnak.
Fentiek az elvonás-vissza nem fizetési játék még akut problémái, azonban a betegrendszerben egy, már krónikussá vált elem is fellelhető. Íme: a gyermekorvosok tevékenységének 60 százaléka prevenciós munka; a gyermekgyógyászat sajátos munka- és időigényessége miatt az orvos sokkal kevesebb beteget vállalhat, mint felnőttgyógyász pályatársa; a prevencióra elkülönített összeget a pontok arányában veszik el, de létszámarányosan adják vissza. Például amíg havonta 1000 gyermek elvégezhető szűrővizsgálata után mintegy 2500 pont jár, addig ez a 2500 pont 2000 felnőtt személy megvizsgálását jelenti. Vagyis az elvonás alapja mindkét esetben a 2500 pont, a visszafizetésnél azonban a gyermekorvos 50 százalékkal kevesebbet kap, feltéve, hogy van számítógépe, illetve hogy az alkalmazandó rendszerek kompatíbilisek.
E két összekapcsolódó rendellenesség felszámolása ügyében várom miniszter úr elképzelését, intézkedését, és - amennyiben az lehetséges - a végrehajtás határidejének megjelölését is.
Köszönöm szíves figyelmét, és várom válaszát. (Taps a MIÉP soraiban.)
(15.40)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit