DR. SÜMEGHY CSABA

Full text search

DR. SÜMEGHY CSABA
DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! A lezajlott általános és részletes vita alapján úgy gondolom, egyértelműen megállapíthatjuk, hogy a benyújtott határozati javaslat aktuális volt, nagy érdeklődést váltott ki úgy a Házban, mint a magyar közvéleményben. Úgy gondolom, az elmúlt években egyéni képviselői indítványt ilyen mértékű és ilyen nagy számú érdeklődés és hozzászólás még nem kísért, mint a gazdasági kamarák esetében.
Hozzáteszem azt is, hogy a Magyar Rádió jelzése szerint a mostani, májusi választások óta a kamarákról benyújtott határozati javaslat váltotta ki a legnagyobb érdeklődést, s égtek a vonalak, mint mondták a Rádiónál. Ez a hangulat megmutatkozott a Házban is, amikor a hajnalba nyúló vitán nagyon sok képviselőtársam - döntően ellenzéki képviselők - fejtette ki a véleményét.
Nagyon sajnálatos, hogy úgy éreztem, az ellenzéki képviselők nem értették a benyújtott határozati javaslat lényegét, hiszen olyan fikciókat tételeztek fel, mint a külföldi tőke befolyása, a tárcaközi bizottságok létrehozása, és általában olyan fiktív dolgokat hoztak fel, amelyek a határozati javaslat beterjesztőinek nem álltak szándékában.
A mi szándékunk az volt, hogy a négyéves kamarai működésekből általánosítható tapasztalatokat vonjunk le, hogy a kamarák működése ne csak egy szűk vállalkozói rétegre terjedjenek ki, hanem az egész magyar gazdálkodó társadalmat, a magyar piacgazdaságot és az európai uniós csatlakozást egyaránt szolgálja a magyar kamarai mozgalom.
Ellenzéki képviselőtársaim rengeteg kritikája valószínűleg lelkiismeret-furdalásból származott, hisz a kamarák azért jutottak abba a helyzetbe, amiben jelenleg vannak, mert négy éven keresztül elmulasztották átadni a szükséges jog- és hatásköröket ezeknek a szervezeteknek, ami tulajdonképpen gúzsba kötötte őket és a működésüket ellehetetlenítette. Mi ezeket a problémákat szeretnénk orvosolni, úgy, hogy a kamarák a magyar piacgazdaságnak sokáig meghatározó elemei legyenek, és az elmúlt négy év hibáit kiküszöbölve, tartósan működjenek a magyar gazdaság érdekében.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok, valamint a MIÉP padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit