DR. SZABAD GYÖRGY

Full text search

DR. SZABAD GYÖRGY
DR. SZABAD GYÖRGY (MDNP): Tisztelt Elnöknő! Tisztelt Országgyűlés! Nem kívántam hozzászólni a vitában elhangzottakhoz (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Akkor minek beszélsz?), de két ok miatt mégis meg kell hogy tegyem.
Az egyik: külügyminiszter úr imént elhangzott néhány megjegyzése; a másik: Kapronczai Mihály (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: -czi!) képviselő úr néhány megállapítása.
Szeretnék emlékeztetni arra, hogy az előző ciklusban, az 1991-es Öböl-háborút megelőző döntések idején akkori miniszterelnökünk, Antall József személyesen vett részt a házbizottság ülésén annak céljából, hogy a rendelkezésre álló tájékoztatást az ENSZ felszólításáról személyesen megadja. Természetesen ez a tájékoztatás sem terjedt ki minden lehetőségre, és nyilván minden olyan momentumra, amivel az ENSZ-felszólítást hozzánk intéző szervei rendelkeztek. De csak az adatok ismeretének hiányával magyarázhatom, ha most, 7 év múltán a jelenlegi tájékoztatáshoz képest elhangzik, hogy az kevesebb volt a mostaninál. Legyen szabad azokat, akik a különböző pártok részéről részt vettek a házbizottság ülésén, de azokat is, akik az Országgyűlés zárt ülésén részt vettek, emlékeztetnem arra, hogy mennyi konkrétumot ismerhettek meg, hiszen a zárt ülés elrendelésének pontosan az volt az oka (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: A jegyzőkönyvet...), hogy az Egyesült Nemzetek Szövetsége (Bársony András: Szervezete!) azt kívánta, hogy ha részletesebb tájékoztatást kíván a Magyar Országgyűlés, akkor ezt biztonsági okokból az Egyesült Nemzetek Szövetsége által jelzett biztonsági okokból csak zárt ülésen tehesse meg. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Agyrém! - Történelemórán vagyunk!) Az ottani tájékoztatás, éppen emiatt, sokkal szélesebb is lehetett, mint az a néhány mondat, amihez most hozzájutottunk. Így is volt! (Taps az MDNP és az MDF padsoraiban.)
Sok vitát váltott ki annak a zárt ülésnek az elrendelése. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Bizony!) Ki volt mellette, ki volt ellene - nem tartom illőnek most részletezni. De az bizonyos, a zárt ülés anyagát a megfelelő rendelkezéseknek megfelelően én adtam át az Országgyűlés jelenlegi elnökének, tehát ellenőrizheti - hiánytalanul megkapta a terjedelmes anyagot -, hogy milyen tájékoztatás zajlott le, milyen módon került megvitatásra. Lehet utólag is kifogásokat emelni, de azt nem, hogy az szűkebb lett volna a jelenleginél. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Nem tudta senki!)
Ha már szót kértem, engedtessék meg, hogy Kapronczai képviselő úrnak a figyelmét (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: -czi!) egy fontos körülményre felhívjam, s talán nemcsak az ő figyelmét, hanem a meghallgatott vitában elég fontos elem az, ami hiányzik: az iraki tanulságok egy nagyon lényeges mozzanata az, hogy Irak hét évvel a korábbi háború után azért állhatott ellen az ENSZ határozatainak, azért teremthetett ismét súlyos feszültséget a világban, azért jutott el a dolog addig, hogy a világ jelentős és informált része fenyegetettnek érzi magát, mert Irak nem jogállam, Irak jelenleg a földgolyó kevés egypárti diktatúrái közül az, amelyik (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Csak egy!) a legmesszebbmenően visszaél a diktatúrával, az egypártisággal és a jogállam meghatározó hiányával.
Ez, azt hiszem, egy olyan körülmény, amit mindenkinek, aki alkotmányos, demokratikus, nemzeti és emberiségi érdekeket egyaránt tekintetbe vesz, nem hagyhat figyelmen kívül. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit