DR. CSIHA JUDIT

Full text search

DR. CSIHA JUDIT
DR. CSIHA JUDIT tárca nélküli miniszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Azt hiszem, hogy nemcsak én érzem rém ellentmondásosnak a képviselő úr felszólalását, hiszen az egyik válsággóc azért alakult ki, mert privatizáltak, a másik azért, mert nem privatizáltak. Megpróbálok ebben a kuszaságban nagyon röviden valamiféle tiszta képet mutatni.
A Vértesi Erőmű és oroszlányi bánya ügye nagyon egyszerűen válaszolható meg. 2011-ig szerződése van a bányának az erőművel, ilyenképpen nem kerülhet szóba, hogy az a katasztrofális helyzet, amit ön felvázolt, bekövetkezhetne.
Egészen más a helyzet az Almásfüzitői Timföldgyár esetében. Amikor a kisgazda frakcióban Szabó Pállal, Kovács Árpáddal látogatást tettünk, akkor is beszéltünk erről, hiszen Gyimóthy úrnak pontos ismeretei vannak arról, hogy mi a története ennek a timföldgyárnak. '94-ben egyszer már le kellett állítani, hiszen drágán termelt, piacait elvesztette. Hogy ennek a leállításnak mennyi volt a költsége, legyen szabad csak annyit mondani, hogy több mint 700 millió forint. '95-ben egy átmeneti élénkülés következett be és akkor azonnal nyílt pályázatot hirdetett az ÁPV Rt., amikor is bérbe adta a timföldgyárat, és a 460 dolgozó mellé még 240 dolgozót felvettek. Ezután került sor a privatizációra, amikor is - való igaz - '97 januárjában szerződést szegett az új tulajdonos, és az is igaz, hogy ennek következtében, jóllehet már a társaság nem állami tulajdon, mégis jószolgálati tevékenységet kezdett el.
(9.00)
Amikor is azt az egyezséget hozta tető alá, amit remélhetőleg éppen ma fognak aláírni, hogy amennyiben el kell bocsátani dolgozókat - nincsenek még elbocsátva - , a végkielégítés kifizethető. Azt gondolom, e két percben nagyon röviden sikerült érzékeltetni, hogy egészen másról van szó, mint amiről a képviselő úr beszél. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit