DR. NAGY FRIGYES

Full text search

DR. NAGY FRIGYES
DR. NAGY FRIGYES földművelésügyi miniszter: Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Parlament! Köszönöm, hogy az első kérdést ön tette fel nekem egy meglehetősen bonyolult ügyben.
A magyar agrártámogatási rendszer sokféle kritikát kap. Az első ilyen kritika, hogy az a bizonyos 101 milliárd forint kevés. Végigjárva az ország különféle nagyvárosait, és gazdálkodók tömegeivel konzultálva azt tapasztaltuk, hogy az emberek tudomásul vették ezt az összeget, és megpróbálnak most olyan lépéseket tenni, hogy ezt valamilyen módon a saját számukra hasznosítani tudják.
A GATT-tárgyalások ügyében feltett kérdésre röviden annyit szeretnék válaszolni, hogy igaza van a képviselő úrnak, valóban egy háromszor is téves megegyezés született a GATT-tal. Ez a direkt exporttámogatást gyakorlatilag lehetetlenné teszi, illetve olyan helyzetbe hozza Magyarországot, hogy azokat a termékeket, amelyeket piacra viszünk, közvetlenül nem támogathatjuk, illetve egyre csökkenő mértékben támogathatjuk.
Való igaz, hogy ezzel kapcsolatban tárgyalássorozatok folytak és folynak jelenleg is, hisz a magyar kormány nem nyugodott bele ebbe a témába. Azonban hozzá kell tenni, hogy itt nem a pénzek nagyságrendjéről van szó; hisz azokat az országokat, amelyek minket ezért elmarasztaltak - gondolok itt olyan nagy országokra, mint Ausztrália, az Egyesült Államok, Japán stb. -, nyilván nem az a minimális magyar agrárexport, illetve annak a támogatása zavarja őket, ami megjelenik a piacon, hanem - ahogy azt hangoztatják is - őket az elvek érdeklik, és a direkt exporttámogatást a liberális kereskedelempolitika elleni lépésnek minősítik.
Itt a témában két területen lehet lépni. Egyrészt továbbra is tisztázni kell, hogy milyen módon köttetett ez a szerződés; GATT-konform támogatási rendszert kell kidolgozni, amelyen fáradozunk, és egy átmeneti időszakot kell kérni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit