DR. SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA
DR. SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA
DR. SARKADINÉ DR. LUKOVICS ÉVA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Kedves Képviselőtársaim! Nemcsak nemzetközi jogi kötelezettségeink teszik szükségessé, hogy az Országgyűlés végre foglalkozzék gyermekjogi kérdésekkel. Minden önmagára adó országban törvények rögzítik, hogy a társadalmat, az államot és a szülőket milyen jogok illetik és milyen kötelezettségek terhelik, de megközelíthetjük a kérdést akár úgy is, milyenfajta felelősséggel viseltetnek a gyermekek iránt. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy eddig nem voltak ilyen törvények, amelyek e témában születtek. Tehát gondoljunk csak az egészségügyi törvényre vagy a közoktatási törvényre, de a teljesség igényével megalkotott jogszabály nincs, és nem is volt mind a mai napig. Mától tehát többéves vajúdás után néhány héten keresztül azon fogunk fáradozni, hogy legyen. De hogy ezt meglátásom szerint csak egy kissé szkeptikusan tehetjük, bízom abban, hogy mondandóm során majd kiderül, hogy miért.
Nemesek és az alapvető emberi értékeknek megfelelőek azok a tételes jogok, amelyeket a javaslat csokorba gyűjt. Így például csak kiragadva: minden gyermeknek joga van a jólétet biztosító saját családi környezetben való nevelkedéshez, vagy joga van az emberi méltósága tiszteletben tartásához. Ugyanakkor helyesen rendelkezik a törvényjavaslat a gyermekek kötelezettségeiről is. Így működjön együtt szülőjével vagy gondozójával, illetve teljesítse tanulmányi kötelezettségeit.
Tudjuk, nincs is mindaddig baj, ha egy gyerek akár teljes családban, akár valamelyik szülőjénél, akár valamelyik áldozatkész családtagjánál nevelkedik. A baj akkor kezdődik, ha csorbát szenved az élet rendes menete, és az államnak vagy a külvilágnak kell valamilyen formában beavatkoznia abba a körbe, ahol igazán nincs helye. Olyan feladatot kell ilyenkor teljesítenie, amelyet jól ellátnia majdnem egyenlő a képtelenséggel, amelyet sérelmek és feszültségek kísérnek; ahol a gyerek elkerülhetetlenül ügyiratszám is lesz, munkafeladat is lesz, és sok más is lesz, ami egyébként nem őmaga.
Mindezekből számomra az következik, hogy ha a gyermekvédelem állami, önkormányzati feladatait és eszközrendszerét kívánja a törvényhozás meghatározni, azt a létező, lehető legnagyobb gondossággal kell tegye. Ugyanis a hibás megoldások hallatlanul kártékonyak lehetnek.
Egyetértek a javaslatban világosan megfogalmazott alaptétellel, hogy a gyerek mindaddig maradjon a saját családjában, ameddig csak lehet, és pusztán anyagi okokból egyetlenegy családot se lehessen szétszakítani. Nagy kérdés viszont, hogy hol ez a határ, és mikor veszélyeztetett egy gyerek a valóságban. Erre korrekt válasz a törvényszövegben nincs, de talán nem is adható. Annak eldöntése - nem csekély felelősséggel - mindig annak az adott konkrét üggyel foglalkozó szakembernek a kezében van, aki a családdal találkozik.
A való élet szomorú bizonyosságaival azonban mindannyian találkoztunk. Tudjuk, hogy mindig voltak, és valószínűleg lesznek is olyan helyzetek, amikor egy gyerek, sajnos, jobb helyen van egy számára idegen környezetben, mint vér szerinti felmenőinél - szándékosan fogalmaztam így. S ezekre a helyzetekre fel kell készülni. Aligha van közöttünk olyan valaki, aki ne hallott volna szörnyű eseteket apákról, akik megerőszakolják saját gyermeküket, vagy szülőkről, akik más egyéb módon kínozzák saját gyermeküket. De akár kevésbé elrettentő példa is elég lehet ahhoz, hogy közbe kelljen avatkozni egy felelős közösségnek, például akkor, ha egy anya vagy apa gyermekét veszélyeztető módon nem gondozza.
Az erkölcs és a jog találkozása, amivel jelenleg foglalkozunk, és ez bizony, mint annyiszor, nem kevés problémát vet fel. Mert az erkölcs igen sokféle megítélés alá eshet, igen sokféle lehet.
Maga a törvényjavaslat a téma súlyához illően meglehetősen hosszú. Mi, képviselők 90 oldalon 181 szakaszban vehettük kézhez. A javaslatszöveg kiterjed - a már előzőekben felemlített alapvető gyermeki és szülői jogokon és kötelezettségeken túl - az állami és az önkormányzati feladat- és eszközrendszerre, a gondoskodás formáira és a szervezetére. Sorra górcső alá venni mindezeket - úgy vélem - egy ilyen alapos miniszteri expozé után teljesen értelmetlen lenne, azonban elsősorban az újdonságokra koncentrálva szükséges néhány dolgot kiemeljünk.
(10.40)
Első helyre kívánkozik a gyermekvédelmi szakszolgálat vagy a gyermekvédelmi szolgálat kiemelése. Ha igaz, ez valami teljesen új ellátási forma lesz. Hangsúlyozni érdemes, hogy az elképzelések szerint ez nem hatóság, hanem szolgáltatás lesz, annak klasszikus értelmében. Azért érdemes és kell vele ilyen sokat foglalkoznunk, mert szerintem nem túlzás az állítás: ennek az intézménynek a sikeres működésén fog múlni a jövő megfelelő és eredményes gyermekvédelmi rendszere.
Az alapellátás pilléréről van szó, amelyet majd az önkormányzat, a helyi önkormányzat hoz létre. Teheti ezt akár önálló intézményként, vagy saját meglévő vagy megszervezendő családsegítő szolgálatainak keretében, vagy mondjuk, kisebb településeken egy szakképzett, elhivatott személy foglalkoztatásával. Feladatai igen sokrétűek lesznek, hiszen a családsegítéstől a veszélyeztetettség megelőzésén át, a veszélyeztetettség megszűnésén keresztül egészen az utógondozásig; ebbe a tevékenységbe beletartozik, akár a pszichológiai vagy egészségügyi jellegű tanácsadáson túl, mondjuk, a szabadidős programok megszervezése, de még sok más egyéb is.
Nagy kérdés azonban számomra, hogy mi lesz ebből, mikorra és miből. Ma Magyarországon 130 családsegítő szolgálat működik, és a szakemberek tájékoztatása szerint ahhoz, hogy ez a törvény működni tudjon - amúgy rendesen -, ahhoz 410 családsegítő szolgálatra lenne szükség. Kérdés ugye, hogy hol van ez még. És ahol van is családsegítő szolgálat, tudjuk, hogy ez a szervezeti rendszer nem erre a feladatra készült fel, az ott lévő szakemberek igazán nem ilyen területre készültek.
A következő régi-új ellátási forma, amelyet kiemelek, az a rendszeres gyermekvédelmi támogatás, amelynek deklarált célja, hogy megelőzze a gyermekek kiemelését a családból; majd a helyi képviselő-testületek döntenek az odaítélése felől. Ez fontos, hogy alanyi jogú ellátás lesz, ami annyit jelent, hogy a törvényben meghatározott feltételek megléte esetén az járni fog, nem pedig adható lesz. Öröm, hogy ez a "-ható", "-hető" jellegű szociálpolitikai szemlélet ebben a törvényjavaslatban itt, ennél a fontos ellátásnál nem jelenik meg. Mindazok a családok kaphatják majd, ahol az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a mindenkori legkisebb öregségi nyugdíj 80 százalékát, és összege nem lehet kevesebb - mondja a javaslat -, mint a legkisebb öregségi nyugdíj 20 százaléka. Azonban itt is - ha őszinték akarunk lenni önmagunkhoz - fel kell tegyük azt a kérdést, hogy képes-e igazi családi anyagi krízist kezelni, mondjuk, közel vagy körülbelül 2000 forint 1997-ben Magyarországon. A válasz nyilvánvalóan a "nem".
Vagy nézzük az otthonteremtési támogatás ellátását, amit a gyámhatóságok fognak majd adni nevelőintézményből kikerült fiatalok lakáshoz jutásához! Mértéke változó lesz aszerint, hogy hány évig volt nevelésben a gyerek, összege a legkisebb öregségi nyugdíj húszszorosától akár ötvenszereséig is terjedhet. Itt is meg kell fogalmaznunk egy kérdést, hogy lehet-e lakáshoz jutni 1997-ben Magyarországon 200 ezer vagy akár 500 ezer forint támogatással. A válasz megadása sajnos itt sem követel az embertől túl nagy teljesítményt, a válasz itt is az, hogy "nem".
Mindezek ellenére az embernek mégis meg kell alkudnia, és meg kell próbálni elfogadnia ezt a keveset is, mert a kevés több, mint a semmi. Ilyenkor - legalábbis nekem, amikor a törvényt olvastam és tanulmányoztam - az egyik szemem sírt, a másik nevetett, de ez nem egy újdonság a mai törvényhozás során.
Fontos még szót említenünk a hatósági feladatokról is. A pénztelenség mellett a törvényjavaslatnak ezzel a részével vagyok a magam részéről a legkevésbé elégedett, legalábbis annak a szervezetátalakítási irányaival, amelyeket a javaslat felvázol. Kik fognak ugyanis ebben a kérdéskörben hatósági eljárást folytatni? A jegyző, a városi gyámhivatal és a megyei gyámhivatal. A jegyző és a városi gyámhivatal egymás közötti szervezeti és kapcsolatrendszere nem igazán világos, hiszen a gyámhivatal független ugyan, de a jegyző az igazi főnöke az egységes polgármesteri hivatalnak, amelynek a gyámhatóság is része. Időnként a városi gyámhivatal feladatot is adhat a jegyzőnek, ami úgy gondolom, nem kis megdicsőülés egy köztisztviselőnek, amikor a saját főnökének feladatot adhat, ugyanakkor úgy gondolom, ez mégsincs így rendjén.
A gyámhivatal tehát - mint mondottam - önálló, afféle anyakönyvvezető-szerű státuszú, törvény hozza létre, de azt kell mondjam, hogy a legfontosabb jogi meghatározása az, hogy csak úgy van. Rendet tenni tehát feladat- és hatásköri kérdésekben talán még nem késő.
144 város fog működni városi gyámhivatalként, amelyhez hat-nyolc kistelepülés fog tartozni. Ez a megoldás lehet akár jó is, lehet rossz is, ezt majd a való élet fogja eldönteni. Az ez irányú változtatás indoka mindenképpen a szakszerűség igényének megkövetelése, amely kívánalom helyes. Az már megint csak pénzkérdés, hogy lesz-e majd elegendő szakember gyámosként, ezekben a hivatalokban.
A törvényjavaslat - nagyon helyesen - kijelöli a végrehajtás finanszírozási irányait és kereteit. Rögzíti, hogy a források egyrészt az állami költségvetésben keresendők, másrészt önkormányzati hozzájárulások. Az állami pénzek egyrészt különféle és differenciált normatívák formájában jelennek meg, másrészt szakmai pályázati rendszerekben, programokban. Évente az állami költségvetésben kell majd őket meghatározni, gondolom, nem kevés feszültség és harc árán. Teljes állami fedezet azonban csak az otthonteremtési támogatásra és a gyermektartásdíj megelőlegezésére van. Nem nehéz tehát kitalálni, hogy az összes többi kérdésben kőkemény önkormányzati szerepvállalás is szükséges, sőt elkerülhetetlen.
Végezetül, ahogyan az időmet nézem, már csak két kérdés tisztázására van mód, és ezek fontosak. Egyrészt: miért működtek eddig rosszul; helyesebben és szebben kifejezve: miért voltunk elégedetlenek a gyermekvédelem jelenlegi rendszerével? És a másik fontos kérdés, hogy miben számíthatunk változásra, avagy másként: jól fog-e működni ezután a gyermekvédelem Magyarországon?
Látszólag nehéznek és bonyolultnak tűnhet ennek a kérdésnek a megválaszolása, azonban szerintem mégsem az. Egyszerűen azért voltunk és vagyunk elégedetlenek ezzel a területtel, mert ide egész egyszerűen sohasem jutott annyi pénz, hogy a feladatot tisztességesen el lehessen látni. Pont ebből következően voltak ugyan jogszabályok, amelyek előírták a képesítési követelményeket, hogy kik foglalkozhatnak ilyen kérdésekkel, azonban mégsem olyan képzettségűek dolgoztak és dolgoznak mind a mai napig ezen a területen, amilyeneket a jogszabályok elvárnak.
Az anyagi és - ki kell mondjam - az erkölcsi megbecsülés hiánya is okozza azt, hogy szerintem jó ideig nem lesz vonzó ez a terület, sem a jogászok számára, sem pedig a szakképzett felsőfokúak számára. És akkor mégis miben várhatunk változást?
Amiben a törvényjavaslat mindenképpen változtatást kell hogy hozzon, az a gyermekvédelem szelleme, szellemisége és szemlélete. Átfogó törvény lesz arról, hogy a gyermekvédelem nemcsak hatósági kérdés, sőt elsősorban nem az. A hatósági eljárást mindig meg kell hogy előzze egy szolgáltató, személyre szabott családi segítség, és ha ez nem megy, csak akkor jöhet a hatósági eljárás. A pénzügyi csapda azonban - ismétlem - benne van a javaslatban, hiszen a jövőbeli gyermekvédelmi rendszer egy koherens egészet képez, és ha pénzhiány miatt csak egyetlen eleme is kimarad, akkor az egész működésképtelen lesz.
Veszély tehát van bőven - ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy vállalni kell. Az SZDSZ-frakció részéről természetesen lesznek módosító javaslataink, amelyek illeszkedni fognak a javaslat egészébe, és főleg pontosító jellegűek lesznek.
Az SZDSZ képviselőcsoportjának elvárása a gyermekvédelmi törvénnyel szemben - sok egyéb más mellett - elsősorban az, hogy emberközpontú, gyermekközpontú legyen és biztosítsa az esélyegyenlőséget. A beterjesztett törvényjavaslat többé-kevésbé megfelel ezeknek a kívánalmaknak, ezért képviselőcsoportom nevében támogatásra ajánlom képviselőtársaimnak. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
(10.50)
