DR. TOLLER LÁSZLÓ

Full text search

DR. TOLLER LÁSZLÓ
DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagy meglepetéssel hallgattam Varga Mihály képviselőtársam napirend előtti hozzászólását, hisz folyamatosan és két éve terítéken van a Budapest Bank ügye. Úgy tűnik, hogy elfogyott az a reklámmuníció, amely itt napirend előtti hozzászólásokat gerjesztett, és örökzöldeket kezdünk újra előhozni. Ez egy látványosnak tűnő akció a Budapest Bank tekintetében. Ám úgy tűnik, hogy eredménytelen. Eredménytelen azért, mert Varga Mihály elfelejtette hozzátenni mondanivalójához, hogy a Fidesz által vezetett, a Budapest Bankot vizsgáló bizottság Kósa Lajos elnökletével azt, hogy a szerződés nem készült el magyar nyelven, több mint egy éve megállapította, és semmi nem történt. A vitában sem kapott ez különös jelentőséget.
Ugyanígy visszaélésekre utaló jeleket vél felfedezni Varga képviselőtársam a Budapest Bank környékén a szerződés nem nyilvános volta miatt. Bebizonyosodott az, amit a határozati javaslat is tartalmazott – és ebben a pontjában ellenzéki és kormánypárti képviselők teljesen egyetértettek –, hogy a Budapest Banknak juttatott 12,5 milliárd juttatása törvényes volt, megfelelt a hatályos jogszabályoknak. Úgy tudom, hogy ezen kívül súlyosabb megállapítást még az ellenzéki pártok sem tudtak a Budapest Bank ügyében tenni. Mindebből következik, hogy úgy látom, hogy ez vihar egy pohár vízben. Muníció híján pedig ismét elő kell venni az összes privatizációs ügyletet, és meglátjuk, hogy mi lesz a vége. Általában mindig kiderül, hogy törvényesek ezek az akciók, viszont jól lehet a közvélemény felé kommunikálni azt, hogy milyen ez a kormányzat.
Én úgy hiszem, ez a kormányzat ez ügyben is helyesen járt el. Köszönöm. (Taps.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit