BOGÁRDI ZOLTÁN

Full text search

BOGÁRDI ZOLTÁN
BOGÁRDI ZOLTÁN (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Megmondom őszintén, én korántsem vagyok olyan optimista, mint Gyimóthy képviselőtársam, és főleg nem, mint államtitkár úr.
Az, hogy "új söprű jól söpör", ez igaz, csak az új söprűnek a söprűt már előre meggyártották. Az a támogatási összeg, amit a parlament megszavazott az agráriumnak, az, azt hiszem – nem árulok el titkot –, nem elegendő.
Az pedig, hogy itt Gyimóthy képviselőtársam is és államtitkár úr is 100 milliárd fölötti összeggel számol, csalás. Ne tessék beleszámolni azt a 7 százalékot, amit a parlament a kormány lehetőségeként megjelölt, ugyanis azt még nem kapta meg az agrártárca! És azt a 200 milliárdot, amit itt a területfejlesztésre emlegettek képviselőtársaim, szintén ne tessék beleszámolni, mert nincs ott! Én kértem önöket annak idején, a pótköltségvetéskor, hogy amit az agráriumra szánnak, azt tegyük a Mezőgazdasági Minisztérium sorára.
Nem történt meg. Ez volt annak idején a tűzelhalással kapcsolatosan, ez most a területfejlesztéssel kapcsolatosan, és így tovább. Ez a 93 milliárd egyébként nem éri el 50 százalékát a '94. évi támogatásnak, úgy tessék számolni!
Az EU-csatlakozással kapcsolatosan pedig meg kívánom jegyezni, hogy a költségvetés 500 millió forintot szán az EU-csatlakozás előkészítésére. 500 milliót! Ez valamivel több, mint Tocsik Márta fizetésének fele. Ezzel nem lehet előkészíteni az EU-csatlakozást, ebből csak bukás lesz. Erre szeretném felhívni képviselőtársaim és a kormány figyelmét is. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit