Térey Sándor: Illatok
őrtállanak a távol jegenyék.
Zöld lombon át villan egy lány szoknyája,
fehér gyertyát gyujtnak a gesztenyék.
Kertből illat száll: Párma ibolyája?
tünő, mint emlék, kék, mint messze ég,
csak én érzem, hogy nesztelen osonva
fátyolként hull fekete asztalomra.
eke nyomán a napsütötte föld,
a zöldelő vetés, habos selyem,
érett termés, nehéz aranyba-tört
keresztek alján fekszünk nesztelen
esteledik, az ezüst hold betölt,
megnyilt szivünkbe, mohón, mint a tikkadt
rétre langy eső, száll a termő illat.
hogy röpülnek a fehér, gyors hajók!
Hidak néha - nagy szivek - megdobbannak,
látunk ezer fényt, messze lobbanót.
- Ki tudna nevet adni mind a szagnak,
hotelek, utcák, hegyek, vigadók
- Mennyi ember, világ járt itt előttem,
- Illatjuk érzem, ha pihenni dőltem.
áruló titka, csipke, szalag, füző
jegesmedvebőr teritőn heverni,
csipője gyöngéd vonalára tüző
fényből szemmel, ajkkal tüzes forrást merni,
frissen mosott ruhák rossz kedvet elüző
szagával éledni ujra élő vágyban,
s elterülni mohón a most bontott ágyban.
Barna haj: friss tejnek, benzoé-gyantának,
a lebontott szőke: nemesebb, mint ámbra,
reggel nyilt virága oltott rózsafának,
rozsdavörös: hogy halkul tiziánba,
lehelletét érzed most-szedett almának,
vagy ha a szőllőket tavasszal kibontják
s a forrongó mustok párájukat ontják.
levelek lengő levendula lelke,
nehéz selyemruhák, melyekbe öltözött
nagyanya, anya, lány esküvőre kelve,
kis ingek elrejtve selyempapir között,
elköltözött kis test melegével telve,
orvosságok szaga függönyzött szobákban
s a halottak furcsa szaga gyászosházban.
hiába mondom kábultan: elég!
mint a dzsinnek ezeregy éjszakába,
mind rámfujja forró lehelletét
és részegen illatok illatába
mit ont föld, nap, kert, ember, este, ég,
érzek valamit: porszem a világból
a végtelenség örök illatából.