Lakhelye Szepes vármegye, hol birja Farkasfalvát, továbbá birtokos Ábrahámfalván, Csepánfalván és több más helyen. Eredetileg Németországból származik, hol szintén nemesi rangú volt, és ily ősi czímert viselt, a jobbra dőlt paizs jobbról kezdett rézsutos szelemenében egymás fölött három disznófej orrában arany gyűrűvel látható; a paizs fölötti sisak koronáján koronás grif karmaival szintén olyan disznófejet tart.
Német országból a család a XVI. század végén Magyarországba telepedett és itt Wieland Farkas személyében 1628-ban magyar nemességre emeltetett, ilyen czímerrel – mint itt a metszvény is ábrázolja, – a paizs rendesen négyfelé oszlik egy alúlról emelkedő kúpalakú udvarral: az 1-ső osztály vízirányosan ezüst és vörös udvarra oszlik, amabban piros, emebben fehér rózsafej látszik, a második kék udvarban koronás gríf ágaskodik, első jobb lábával kivont kardot tartva; a 3-ik ezüst és 4-ik vörös udvarban egy-egy arany gyűrűt tartó disznófej látható; az alsó kúpalakú kék udvar zöld alján ablakos és ajtós magas torony emelkedik. A paizs fölötti sisak koronáján koronás grif első lábaival az előbbihez hasonló tornyot tart, két felől két sasszárny veszi körűl, melyekből a jobb oldali vízirányosan alúl fekete, felül fehér, és itt is a gyűrűs disznófej látható, a baloldali sasszárny vízirányosan alúl vörös, felűl fehér, hol ismét a gyűrűs disznófej látható. Foszladék jobbról ezüstfekete, balról ezüstvörös.
Farkasnak negyedik ízbeli unokája János Farkasfalvára telepedett 1749-ben. Fiai közűl Mihály II. József császár alatt a török háborúban részt vett, meghalt 1809-ben mint ezredes és mezőhegyesi parancsnok. Egyik fia György a francziák elleni táborozásokban tünteté ki magát, 1814-ben Mária Terézia rendét kapta, és báróságra emeltetett, később a 9-ik huszár ezred első tulajdonosává lett, egy év mulva azon ezred Miklós orosz czár nevével ruháztatván föl, annak másod tulajdonosa lett. Meghalt Kézsmárkon 1848-ban, mint nyugalmazott altábornagy.
Említett Jánostól következő nemzedék származott:
János sz. 1723. † 1772. (Váradi Szakmáry Bora); András sz. 1750. † 1808.; Mihály sz. 1754. † 1809. (b. Raszler Francziska); Klára sz. 1759. (Doloviczényi Imre); György sz. 1761. † 1849. báró, és altábornagy.; II. János sz. 1769. † 1837. (Spóner Zsuzsi); Bora sz. 1799.; Julia sz. 1804. † 1827. (vár. Szakmáry Dónát); András sz. 1807. (1. Probstner Aurélia 2. Jóny Mária); Francziska sz. 1809. † 1837. (Bánó István); Antal sz. 1810. (Spóner Luiza); Amália sz. 1814. † 1849. (Spóner Tivadar); Sándor sz. 1818. (Breuner Mária † 1855.); Sándor sz. 1855. † 1861.; 1-tól Ilona sz. 1838. † 1840.; Artur sz. 1846.; Róza sz. 1846.; Gyula sz. 1848.; Erzse sz. 1850.; János sz. 1852.; Antal sz. 1854.; Luiza sz. 1856.; Aurélia sz. 1858.; Klára sz. 1860.; Andor sz. 1861.
II. János gyermekei közűl Antal előbb cs. k. lovaskapitány, az 1848–9. évi eseményekben tevékeny részt vett, minek következtében a fegyver letétel után 10 évi várfogságra itéltetett, melyből azonban legfelsőbb cs. kir. kegyelem utján már 1850-ben mint rang nélkül kilépett tiszt kiszabadúlt.