155. sz. július 13. [ASBÓTH ÉS ZICHY VIKTOR]
155. sz. július 13.
[ASBÓTH ÉS ZICHY VIKTOR]
[ASBÓTH ÉS ZICHY VIKTOR]
Mintegy három nap előtt együtt vacsoráltam a Szikszayban B. Kaas Ivor-, Szana Tamás-, Keszler- és Asbóth Jánossal.
A Zichy ügy is szóba került: mire valaki társaságunkból megjegyezte Asbóthnak.
Az ilyen dolgokat nagyon nehéz bizonyítani. Félek János, nem fogod tehetni.
Asbóth nem felelt, elhallgatott; csak mintegy jó másfél óra múlva szólalt meg, mikor messze voltunk ettől a tárgytól, hanem egy-két odavetődött piktor kedvéért Keszler átvitte már a szót a képzőművészetekre.
Komoly disputává fajult az egész: maga Kaas is élénk részt vett benne.
Ekkor szólalt meg Asbóth, azon barátunk felé fordulva, aki előbb a fentebbi megjegyzést intézte hozzá:
Uram, nincsen valami könnyebb dolog, mint a piktorság.
Az egyszeri magyar ember elment Bécsbe, s beállított a festőhöz, hogy pingálja le az ő öregapját, aki a múlt napokban halt meg.
Hozott-e az úr jó fotográfiát róla? kérdé a piktor.
De már én fotográfiát nem hoztam mondja a magyar ember, hanem elhoztam ahelyett a pakszuszt, abból kedvére lefestheti az úr. Csináljon az úr fekete bajuszt, nagy orrt, tulipiros ábrázatot, sűrű fekete körszakállt, nyakig gomboló lajblit nagy gombokkal ennyi az egész.
A piktor nevetett az eredeti embernek, s azt mondta, hogy hát majd megpróbálja, nézzen be hozzá úgy tíz nap múlva.
Tíz nap múlva csakugyan elment az unoka a képért s mikor jól megnézegette, meg volt lepetve, s nagy elérzékenyüléssel szorongatta meg a piktor kezeit:
Nagyon jó… fölségesen jó… no már ez csakugyan jó.
Kifizette az árát kétszeresen, s azután még soká elmerengett a szeretett családtag képe fölött, közbe-közbe felsóhajtva nagy keservesen:
Szegény jó öregapám! De csak nagyon megváltoztál tíz rövid nap óta!
...................
Mikor Asbóth elmondta az adomát, csak én magam nevettem fölötte, a többiek inkább bosszankodtak, hogy minek szakítja félbe a disputájukat.
Valaki meg is jegyzé:
Ez az adoma nem vonatkozik a dologra.
Nem ám: de arra a másikra mondá Asbóth.
Akkor még nem értette meg egyikünk sem: hogy miért vonatkoznék arra a másik (t. i. a Zichy Viktor-féle) dologra.
*
Most már világos. Asbóthnak nem volt meg Zichyről a teljes fotográfiája, hanem összegyűjtvén a pakszusokból, személyleírásokból, az “úgy hallom” és “azt mondják”-ból a kellő színeket, azokból összeállította a jeles államtitkár arcképét.
És most Tisza azt fogja rá mondani Geszten:
Csakugyan jó… egészen jó… teljesen hű.
És majd hozzáteheti azt is
Szegény Viktor, de megváltoztál egy hét óta.
