Greguss Gyula
Greguss Gyula
Greguss Gyula (1829–1869). Az előadás tiszta átlátszósága, a tartalom hibátlan volta, a felfogás ízlése s nemes idealizmusa, valamint a stílus szépsége tüntette ki minden dolgozatát. Mint tudós, mint tanár, mint műfordító és stilista, s mint a természettudományok népszerűsítője egyaránt jeles volt; egy szóval: »költő és természettudós egy személyben, aki egyesíteni tudta, mint nálunk abban az időben senki más, a tudomány szabatosságát a stíl művészetével.« Tudományos kutatásaiért és tanulmányaiért az Akadémia, Camoens Luziádájának remek fordításaáért a Kisfaludy-Társaság iktatta tagjai sorába. – Első dolgozatai, rövid népszerű cikkecskéi, az ötvenes években, a Greguss Ágost és Hunfalvy János szerkesztette Család Könyvében jelentek meg (1855–1858) s ezekben már tisztán tükröződik az irány, melyet később mind nagyobb erővel és mind nagyobb sikerrel követ: határozott törekvése, hogy bevigye a népies elemet, a magyaros ízlést, észjárást és felfogást a természettudományokba s ezeket népszerűsítse. Fényes példát adott erre azzal a két, fentebb már említett munkájával, melyeket az Akadémia a magyar hölgyek díjával tűntetett ki.
Greguss Gyula.
A hatvanas évek folytán s különösen vége felé, sűrűbben jelentek meg népszerű elmélkedései és tanúlmányai, maig is mindenik egy-egy minta a maga nemében. Mint fizikus leginkább a meleggel foglalkozott s legszámosabb és legjelesebb értekezései is, mind a tudományosak, mind a népszerűek, leginkább arra vonatkoznak, hőtani kérdéseket fejtegetnek s világítanak meg. – 1869 tavaszán, midőn a természet és pedig leginkább a fizika világából vett remek rajzai Természeti képek cím alatt (tíz közlemény két kicsiny, igénytelen füzetben) megjelentek, áhitattal és megilletődve olvastuk a tudomány igazságával s a poézis üde bájával teljes lapokat. A franciák és a németek akkor divatban levő Figuierjei és Masiusai, a kiknek munkái pedig számos kiadásban forognak nemzetök kezén, ilyen szépen és a mellett ilyen tartalmasan nem írtak és nekünk magyaroknak ily szívhez szólóan nem is fognak írni soha. E remek sorozatot, melyben az ő egyénisége: »a tudós, az író s a művész jellemző tulajdonságai összpontosított fénynyel ragyognak« – tizenkét más tanulmányával együtt, melyek különféle folyóiratokban voltak elszórva – a természettudományi társulat mentette meg a feledéstől, midőn Greguss Gyula összegyűjtött Értekezései cím alatt arcképével és testvérbátyja, Greguss Ágost, megható, szép emlékbeszédével együtt egy díszes kötetbe foglalva kiadta (1876). Szolgálatot tett ezzel az irodalomnak és egyúttal háláját rótta le egyik legmunkásabb tagjának emléke iránt.
Greguss Gyula akkor halt meg, midőn az ő gondolatvilágának s egyik fővágyának napja feljött, midőn a természettudományi társulat új irányú működése s népszerű folyóirata, a Természettudományi Közlöny megindúlt. Ő még örvendező részese volt ennek a mozzanatnak; s milyen lelkesedéssel és milyen serény munkával üdvözölte ő keltében e napot! De rohamos emelkedését, a melynek pedig ő leendett egyik legbuzgóbb s leghivatottabb részese, már nem érhette meg. Szemei még abban az esztendőben örökre lecsukódtak.
