vetél
vetél [e] ige -t, -jen [ë]
tárgyas <Magzatot vmely nőstény állat> a rendes terhességi idő letelte előtt, döglött v. életképtelen állapotban hoz világra. A macska öt kölyköt vetélt. || a. (tárgy nélkül) Szokásszerűen, többször v. éppen most ellik, fiadzik ilyen módon. A tehén éppen akkor vetélt. || b. (tárgy nélkül) (ritka, kissé rosszalló) <Asszony> idő előtt holtan hozza világra magzatát. Már harmadszor vetélt.
Igekötős igék: elvetél.
