epe
epe [epe] főnév epét, epéje [e, e-e] (csak egyes számban)
1. A máj által kiválasztott zöldessárga színű, igen keserű folyadék, amely a vékonybélbe ömölve elősegíti a zsírok felszívódását, és gátolja a belek tartalmának rothadását. Epét hány. Szóláshasonlat(ok): keserű, mint az epe: nagyon k. És akkor az Ur parancsolt a halnak, | ki Jónást a szárazra kivetette, | vért, zsirt, epét okádva körülötte. (Babits Mihály) || a. Epehólyag. Beteg az epéje.
2. (átvitt értelemben) <Állandósult szókapcsolatokban:> bosszúság, harag, düh. Elöntötte v. elfutotta az epe: hirtelen elragadta az indulat; felforr az epéje: hirtelen haragra lobban; ® forr benne az epe v. forr az epéje; talán epéje sincs: nagyon szelíd, jóindulatú, senkire sem tud haragudni; epét ® okád vkire. Forr epéd, hogy más is márt veled egy tálba. (Arany János) Szeme fehérje sárga lett az epétől, amikor visszanézett a társára. (Hunyady Sándor)
3. (átvitt értelemben) Keserű gúny. Nem minden epe nélkül; epébe mártja tollát: keserű gúnnyal ír vki, vmi ellen. Van epe az írásában. Válj bennem epévé, Hajdan édes hang! (Csokonai Vitéz Mihály) Sárga az írása, mert epétől van elöntve. (Kossuth Lajos) Eh! félre az epével. Hiszen én vidor hangon akartam írni. (Arany János)
Szóösszetétel(ek): 1. epecsatorna; epefesték; epefolyás; epekólika; epekór; epeláz; epeméreg; epemirigy; epesár; epesárga; epesav; epeút; epevezeték; 2. galambepe.
