A "tanítvány" szorgalma
A "tanítvány" szorgalma
Az oktatást szeretettel kell végezni, mert csak úgy lehet igaz, hűséges kutyát formálni. Bottal és veréssel csak megfélemlített ebet nevelhetünk. Kénytelenek vagyunk megállapítani, hogy a kutyával kapcsolatos etológiai kutatások eredményei, a korszerűbb megközelítések - sajnálatos és érthetetlen módon - mind a mai napig nemigen hatottak a kutyakiképzésre. Nem szándékozunk senkit sem megbántani, de az a véleményünk, hogy az ilyenfajta képzőiskolákon a kutyákat ha nem is mindig durva, de eléggé erélyes módszerekkel kényszerítik a különböző feladatok elvégzésére. A kiképzésről szóló, meglehetősen gyér és elavult szakirodalom is arra biztatja a kutyatulajdonosokat, hogy fizikai erővel "mutassák meg" kedvencüknek, amit akarnak tőle. Holott ez nem valami bölcs dolog! Olyan úton és módon kell a fiatal kutyát kiképezni, hogy érezze büntetésnek a hangosabb beszédet vagy azt, hogy nem szólunk hozzá egyáltalán. Mindennap arra kell tanítani, hogy ne azt tegye, amit szeretne, hanem azt, amit várunk tőle. Ha a kiképzésben bármilyen erőszak szerepet kap, annak elengedhetetlen következménye a kutya idegrendszeri károsodása.
Agresszió farkasok között
Valamennyi kutyának már születésekor van bizonyos öröklött "észbeli képessége". Vannak olyan állatok, amelyek látszólag csupán az ösztöneikre hallgatnak, míg mások már-már csodálatra méltó tanulási képességeket árulnak el. Igazán jól kiképezni csak az utóbbi egyedeket lehet, a gyengébb képességűektől nem sokat várhatunk.
A kutya tanult készségeit az előre megállapított gyakorlatok ismétlésével lehet rögzíteni, hiszen a kutyák is az ismétlés révén tanulnak. Tanítás közben tapasztalhatjuk a dicséret és a jó munkáért adott jutalom ösztönző erejét. Ezek nagyobb eredményekre sarkallják a kutyát, és minél nagyobb az ösztönzés, annál nagyobb a "tanítvány" szorgalma. Ha az állat jól végzi a feladatát, akkor jutalomban, ha rosszul, akkor türelmes "helyreigazításban" részesüljön. Ezzel kapcsolatosan a kutya természete olyan tényező, amit a kiképzőnek egy másodpercre sem szabad szem elől tévesztenie. Van ugyanis olyan kutya, amelyet állandóan figyelmeztetni kell, míg a másiknak enyhe bánásmódra és bátorításra van szüksége.
A kiképző (a gazda) a vezényszavakat halkan mondja; kerüljön minden fölösleges kiabálást. Nincs szükség arra sem, hogy összevissza rángassa a kutyát vagy szidással büntesse; inkább csendes, halk szóval irányítsa és dicsérje. Így igyekezzen munkára szoktatni ebét. Az imént megkockáztattuk azt a kijelentést, hogy a kutyakiképző iskolákon meglehetősen elavult módszerekkel folyik az oktatás. Nos, bár nagyon röviden, de megpróbáltuk érzékeltetni, lehet másképpen is tanítani kedvenceinket. Részletekbe nem nagyon bocsátkozhatunk (erre könyvünk témája és terjedelme nem ad lehetőséget), de - vállalva az eretnekséggel járó "nyilvános kiátkozás" kockázatát - megpróbáljuk az etológiai kutatások eredményeinek ismeretében új, korszerűbb kiképzési módszerekkel és főként szemlélettel megismertetni a kedves olvasót. Olyan módszerekkel, amelyek a kutya természetes hajlamain, viselkedésén, cselekedetein, mozdulatain, ösztönein és szükségletein alapulnak, s amelyek a kutyát az állat egyetértésével vonják be a cselekvésbe, mégpedig valahogy úgy, hogy minden mozdulata természetes legyen, és - ha szabad azt mondani, a "saját akaratából" történjen. Magától értetődik, hogy mi a kutya természetes mozdulatait a kiképzés során finomíthatjuk, módosíthatjuk
Mindenekelőtt vegyük sorra azokat a fontosabb jeleket, amelyeket a kutya kiképzése során a kiképző (kutyatulajdonos) felhasználhat.
