Becskereken, sept. 22-kén.
Becskereken, sept. 22-kén.
Egy uj eseménynek hirmondója leszek, mellytől ha egy idő óta pokoli művek hallásához nem szoktunk volna, eliszonyodnék a lélek, s melly bennünk minden hitet az emberiség iránt elölne. Az ujpécsi járás egyik szolgabírájának jelentése szerint a vad rácz rablók tegnap megyénk dél-nyugoti határin 7 ágyúval, és körülbelől 2500 fegyveressel áttörvén, a magyar ürményházi, zöldesi és józsefházi községeket felgyujtván, földulván, semmivé tevék; az ottan tanyázó megyei őrök a nagyobb erőnek engedni kénytelenülvén, a Temes folyón innen, Modosig visszavonultak. A zichidorfi német ajku, nagygáji és több rácz meg románajku községek megadták magukat a lázadóknak. Halljuk, hogy az elsőben megnevezett községbeli lakók, a hozzájuk menekülni kivánó magyarokat be nem fogadták, hanem elűzték. A lázadók ágyuikkal Zichidorfon tanyáznak, hol az ott állomásozott egy század Schwartzenberg dsidásokkal, kik egy lövést sem tettek rájok, állitólag fraternisálnak. Igy tehát a győztes rablók az egész ujpécsi járás birtokában, Versecz, Temesvár, és Becskerek között állanak, szabadságukban levén a három nevezett városok akármellyike ellen pusztitólag indulni. Illy kebelfogyasztó események után már azon kérdések merülnek fel előttünk: mit teend elsőben Vetter őrnagy, és mostani parancsnokunk a veszélyeztetett táj megmentésére? másodszor, ha igaz az előadás, miért táplálja, és nem űzi e szegény elárult hazából ministeriumunk az olly katonaságot, melly megfeledkezve katonai esküjéről, elleneinkkel czimborál? – Magyar ajkuak! kelljetek fel, fegyverkezzetek! – jertek sujtani, pusztitni, és kiirtani lázadó közös elleneinket! mert egy sors vár mindnyájunkra, és késedelmezésteknek vége egy nagy, országos temető leend. – Sg.
