260.
Budapest, 1848 november 12.
Kossuth szózata a Felvidék szlovákajkú lakosaihoz.
Tormay György, a vágujhelyi honvédelmi egyesület elnöke levélben kérte az OHB-t, hogy Kossuth személyesen intézzen kiáltványt a szlovák néphez. A kiáltványt Kossuth irányelvei szerint Ábrányi Kornél fogalmazta meg.
Az országos hadi robaj közül baráti szót intézünk hozzátok, felvidéki tótajkú testvéreink! Szólunk hozzátok nem harag, avagy gyülölség nyelvén, hanem a polgári testvériség s a keresztényi szeretet nyelvén, intvén titeket, hallgatni az igazság szavára, s követni a becsületes polgári kötelességet.
Fájdalommal hallottuk s értesültünk, hogy a felvidék tótajkú lakosai között felmerült alacsony bújtogatóknak és hazug izgatóknak sikerült némileg bizalmatlanságot és ingerültséget gerjeszteni köztetek, a magyar nemzet és a hon szabadságát s függetlenségét jelenleg védő igaz honfiak törekvései ellen.
Vajjon mostohán bánt-e veletek valaha Magyarország, hogy illy aljas bújtogatások által magatokat tévútra vezetni engeditek, s miattok megfeledkeztek a jótevő magyar hazáról, sőt érdekei ellen feltámadtok?
Emlékezzetek csak a közelebb időkre vissza. Talán valaha nagyobb adót fizettetek, mint más akármellyik ajkú, vagy magyar lakossá a hazának? Nem. Sőt azon hiányt, is a többiek pótolták az ország kincstárába vissza, mit rajtatok szegénység, vagy időnkénti rossz termés miatt behajtani nem lehetett. Talán aránytalanul többet katonáskodtatok, mint a magyar? Nem. A kötelesség egyenlő volt; valamint a magyar kiváltsággal sem bírt soha kevesebb ideig szolgálni, vagy hamarább tisztté lenni, mint a tót. Emlékezzetek csak vissza, midőn éhség állott be a felső vidéken; ki adott nektek, gyermekeiteknek kenyeret, hogy éhen ne vesszen el? ugy-e a magyar? – Ha lementetek az alvidékre, nem minden magyar faluban megtelepedett-e egy kettő közületek, s szomszédja lőn a magyarnak, ki őt testvérileg segítette! – És ha az ország évenként sok ezereket adott és ad ki a felvidéki lakók segélyezéséül, vajjon nem innét a magyar nép vagyonából, nehéz adójából fize-tetett ki ez számotokra? És im ennyi jótett fejében ti gyülölségre hagyjátok magatokat ingereltetni a magyar haza s annak szabadság melletti küzdése ellen, holott ez szintugy a tietek is, mint a mienk!
De mi történt legközelebb? A magyar nemzet tavasszal kinyilatkoztatá Pozsonyban, hogy törvény előtt legyen minden ember egyenlő; szünjék meg a robot s dézsma; és legyen a szegény ember deszkás gunyhójának szintúgy tulajdonosa, mint az ur bádogos kastélyának. – És vajjon e törvény jótékonysága alól kivette-e a tótokat? Épen nem. A törvény nem tesz különbséget a Tisza, vagy Garam és Vág melletti lakosra; egyenlő mindegyik; a robot s dézsma megszünt mindenütt; s egyik sem szolgál hajszálnyival sem többet, sem kevesebbet, mint a másik, – legyen az tót, magyar, vagy akármelly ajkú s fajtájú népe e hazának. – És im ennyi jótétemény, nemes-lelküség, közös szabadság s egyenlő igazság fejében ti mégis gyülölségre vagytok hajlandók a magyar nemzet ellen!
De tudjuk mi biztos adatok nyomán, honnan szívárgott szívetökbe ez igazságtalan s istentelen törekvés a haza közszabadsága ellen. – Azért is hű testvérekhez illőleg kérünk, intünk titeteket, lássátok be a veszélyt, mellynek szélén állotok, s térjetek vissza a polgári kötelesség s istenparancsolta becsület ösvényére.
Azon rosszlelkű emberek, kik tavasszal rajtatok uralkodtak, – ma bosszut forralnak az egyenlőség, népszabadság, robot s dézsma eltörlése ellen. Mert ők továbbra is uralkodni akarnának, a népet igában tartani, s keresetének zsírját ellopni titkon, vagy elrabolni nyiltan. És mivel ezt a magyar nemzet által hozott törvények miatt nem tehetik, megesküdtek, inkább magát e nemzetet kiirtani, csakhogy gaz czéljok szerint a régi szolgaság számotokra, s a kegyetlen uralkodás számukra visszaállíttasék.
Czéljok pedig semmi más, mint megölni a szabadságot mindenben, a hol van. A népben, vallásban, a piaczon, a templomban, a közéletben, s a magánviszonyokban – mindenütt. Visszaállítani a régi rossz időket, midőn a király törvény nélkül uralkodott, önkényes kormánya egyedül volt mindenható az országban, valamint a nagy ur a városban, a kicsiny pedig falujában. A nép pedig semmi sem volt az egész országban, koldus a városban, s nehéz robot, s dézsma alatt görnyedő emberi állat saját falujában.
És tudjátok meg atyánk fiai! a régi szolgaság jármának, a robot s dézsmának korát csak úgy hiszik ezek visszaállíthatni, ha a Magyarországon lakó külön népeket egymásra uszítva, sikerül nekik egyiket a másik által elnyomni, vagy megölni. Ez emberek gyávák is, gyengék is, s hogy győzzenek, közöttünk keresnek czinkosokat gonosz czéluk kivitelére.
Mi nem hittünk álnokságaiknak, mellyekkel minket ellenetök ingerlettek de ti könnyenhívők vagytok, s verembe fogtok esni, mielőtt gondolnátok. – Vajjon miért rabolnók el nyelvetöket? Ha Isten annyiféle nyelvet megszenved egymás mellett a földön, miért akarná kiírtani az ember? Vajjon a magyar nemzetnek lehet-e abból haszna vagy kára, ha ti a Vág mellett, vagy a Kárpátok aljánál tótul szóltok egymáshoz? S nem kedvesebb-e előttünk, ha ti tót nyelven, de tiszta buzgósággal felszólaltok a haza szabadsága mellett, mintha rátok erőszakolt nyelven ezt vontatva tennétek? Nem erőszakoltuk soha reátok nyelvünket, s szavunkat adjuk, hogy jövőben is sértetlenül hagyjuk tót nyelvetöket. – Újabban nyert szabadságaitokat pedig egyenesen általunk bírjátok. S az eltörlött dézsmát és robotot miért akarnók ma visszaállítani, midőn néhány hónap előtt önkényt szabadítottunk föl alólok? – Innen láthatjátok atyámfiai! minő gazság az, melly veletek űzetik s minő hazugságok azok, mellyekkel ellenünk ingerlenek.
Láttátok Hurbánt, Hodzsát, Sturt és Simonicsot seregével, – ezek akarnak titeket ördögi czéljaikra felhasználni. Láttátok, mint rontottak be dulva, rombolva életet s vagyont, az országba. Becsületes czélt akarhat-e az, ki kardot – öldökleni, s kanóczot – gyújtogatni hoz kezében? Nem alávaló rossz emberek-e ezek, kiket rablókként le kell verni irgalmatlanul, habár király vagy császártóli megbízást hazudnának is! És láttátok őket, minő gyáván szaladtak el a gálád rabló czinkosok csak félelmes nevétől is a magyar nemzet közelgő hatalmas seregének.
És illy gaz lázítók, illy hazaárulók, gyáva, istentelen emberek által engeditek magatokat a magyar nemzet szabadsaga s függetlensége ellen felingereltetni! Illy rossz lelkű bújtogatók szavára nem rettegnétek ti vétkezni a magyar nemzet irányotokban annyiszor tanúsított jószívüsége ellen?
Ha a bújtogatóknak hisztek, s azok után cselekesztek; önszabadságtokat ássátok alá, de a miénknek nem fogtok árthatni. – A magyar nemzet szabadságának ügye szent, mellyet koronás királyunk V-ik Ferdinánd esküvel szentesitett, s az igazságos Isten segedelmével győzni fog ez nélkülötök – sőt ellenetökben is.
Ti pedig szerencsétlen, elcsábitott atyámfiai! csak veszteni foghattok. – Mert ha diadalt nyer is azon istentelen ügy, melly mellé ellenünk szegődnétek: ti akkor is vesztetek, mert saját vezéreitek Hurban, Hodzsa, Stur és Simonics vissza fogják állítani a régi szolgaságot, mellynek igáját mi levettük nyakatokról; s ismét robotot fogtok, még nagyobbat szolgálni, és dézsmát még többet, mint tavasz előtt fizetni csalóitoknak, kik magokat most szabaditóitoknak hazudjak!
Ugyanazért is – utoljára testvérileg szólunk hozzátok a magyar nemzet nevében: legyetek velünk együtt serény őrei a hon szabadságának; s egyesüljetek mind különbség nélkül a többi hű polgárokkal s hazafiakkal, megvédésére a hon függetlenségének a király és haza nevében.
Kelt Pesten, november 12. 1848.
Az országos honvédelmi bizottmány rendeletéből
Kossuth Lajos
bizottmányi elnök
Ábrányi Kornél fogalmazványa és egykorú
nyomtatvány. O. Lt. OHB 1848: 2915.
Közli Steier. L.: A tót nemzetiségi kérdés, II. k. 175. l.