Pest, szeptember 19-én.*

Full text search

Pest, szeptember 19-én.*
Az 1848-ik évi »Kossuth Hirlapjá«-nak 70-ik számából. K. F.
Felszólítás minden becsületes magyarhoz, a ki erőt érez magában, a haza megmentésére közre dolgozni.
A mióta a közéletben részt veszek, mindig azt hirdetem, hogy a politikai életet társadalmi úton is elő kell mozdítani.
Éveken keresztül adtam e meggyőződésemnek életet, s a nemzetet hívom fel tanuságul, miként ezen társadalmi közredolgozásnak nem csekély sikere volt.
Soha még nagyobb szükségünk nem volt arra, hogy e szerint cselekedjünk, mint épen most. Országgyűlésnek, hatóságoknak, kormánybiztosoknak, tisztviselőknek minden működése a haza megmentésére csonka és kevés sikerű lesz: ha azt a hon becsületes polgárai társaságokban egyesülve elő nem mozdítják.
A társadalmi út az, melyen minden ember, a ki tenni akar, talál kört és tért a cselekvésre.
Most éjjel-nappal azon kell lennünk, hogy a népet az ocsmány árulásról, mely a nemzeten elkövettetett, felvilágosítsuk és azon kell lennünk, hogy minél több ember fegyverbe álljon a haza megmentésére.
Ha ezt nem teszszük, a magyar nemzet elvész, ha teszszük, szabaddá, boldoggá lesz.
Én tehát a haza szent nevében szólítok fel minden embert, a ki hazáját szereti, a kiben a magyar becsületnek egy szikrája él: alakítson városonként, vidékenként társaságokat, a haza védelmének előmozdítására.
Legyen ezen társaságoknak neve – »Honvédelmi egyesület«; alakítsanak maguknak kevés tagokból álló választmányt és működjenek minden erővel arra, hogy a nép kellőleg értesítve legyen, minő gyalázatosan elárulták hazánkat, s minő szolgaláb, sőt kiirtás vár a nemzetre, ha az árulás czélját éri, – lelkesítsenek minél több embert fegyverfogásra, szóval – iparkodjanak egyesületi, társadalmi úton a nemzetet a haza megmentésére fellelkesíteni és tegyenek meg mindent, a mit vidéki körülményeik szerint a haza védelmének előmozdítására czélszerűnek látnak.
Mivel pedig a siker végett szükséges, hogy ezen egyesületek azon irányról folytonosan tudósítva legyenek, melyek itt az országgyűlés, a kormány s az itteni hazafiak, kik a körülményeket itt a központon legjobban ismerik, követni szükségesnek látnak: annálfogva felkérem mindazon hazafiakat, kik ily egyesületek alakítására magukat felajánlják, legyenek szívesek vagy engem vagy vidékük országgyűlési képviselőjét tudósítani, s úgy maguk, mint egyesületük működéséről minket itt folyvást világosságba tartani, miszerint a haza megmentésére irányzott törekvéseinkben egység legyen s a segéderőt, melyet az egyesületek kifejtendenek, a kormány is a lehető legnagyobb sikerrel felhasználhassa.
Hazafiak! alakítsatok minél nagyobb számmal honvédelmi egyesületeket!
A nádor táborba szállt, s mikor a nádor táborba száll, akkor törvény szerint minden szabad embernek fel kell kelni a haza védelmére. Most pedig minden ember szabad. Az árulók és pártütők pedig – a magyar nemzetet ki akarják irtani.
Alakítsunk honvédelmi egyesületeket!

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit