Miután véget ért a beszélgetés Saullal, Jónátán lelke összeforrt Dávid lelkével. Úgy megszerette őt Jónátán, mint önmagát.
Saul pedig magához vette őt azon a napon, és nem engedte, hogy visszatérjen apja házába. [1Sám 16,14-23; 17,15]
És szövetséget kötött Jónátán Dáviddal, mert úgy szerette őt, mint önmagát. [1Sám 20,17; 23,18; 2Sám 1,26]
Levette Jónátán a köpenyét, és Dávidnak adta, sőt a ruháját meg a kardját, az íját és az övét is.
És ha Dávid harcba indult, sikerrel járt mindenütt, bárhová küldte Saul. Ezért a harcosok élére állította őt Saul. Tetszett ez az egész népnek, még Saul udvari embereinek is.
Egyszer amint hazajöttek, amikor Dávid a filiszteusok leveréséből tért vissza, kivonultak az asszonyok Saul király elé Izráel városaiból énekszóval, körtáncot lejtve, dobolva, vígan, és három húrú hangszeren játszva. [Bír 11,34]
A táncoló asszonyok így énekeltek: Megölt Saul ezer embert, Dávid meg tízezer embert!
Erre igen megharagudott Saul, és nem tetszett neki ez a dolog, mert ezt gondolta: Dávidnak tízezret tulajdonítanak, nekem meg csak ezret tulajdonítanak! Még majd a királyság is az övé lesz!
Ettől fogva állandóan rossz szemmel nézett Saul Dávidra.
Másnap megszállta Sault Istennek az a rossz szelleme, és révületbe esett a házában. Dávid pedig a lantot pengette, ahogyan mindennap szokta. Saul kezében lándzsa volt. [1Sám 16,14-23]
Saul feléje dobta a lándzsát, mert azt gondolta, hogy a falhoz szegezi Dávidot. De Dávid két ízben is kitért előle. [1Sám 19,10; 20,33]
És félni kezdett Saul Dávidtól, mert vele volt az ÚR, Saultól pedig eltávozott.
Ezért eltávolította őt Saul maga mellől, és ezredessé tette, hogy ki- és bevonuljon a hadinép élén.
Dávid minden útján sikerrel járt, mert vele volt az ÚR. [1Sám 18,5]
Amikor látta Saul, hogy milyen nagy sikereket ér el, rettegni kezdett tőle.
De egész Izráel és Júda szerette Dávidot, mert ő vonult az élükön ki és be.
Egyszer így szólt Saul Dávidhoz: Nézd, neked adom feleségül idősebb lányomat, Mérabot, csak légy az én vitézem, és harcold az ÚR harcait! Mert így gondolkozott Saul: ne én pusztítsam el, hanem a filiszteusok.
Dávid ezt felelte Saulnak: Ki vagyok én, mi az én életem és apám családja Izráelben, hogy veje legyek a királynak? [2Sám 7,18 ]
De amikor hozzá kellett volna adni Dávidhoz Saul leányát, Mérabot, mégis a mehólai Adriélhez adták feleségül.
Saul leánya Míkal azonban megszerette Dávidot. Megmondták ezt Saulnak, és ő helyeselte a dolgot.
Ezt gondolta ugyanis Saul: Neki adom őt, mert ez lesz a csapda, és elpusztítják a filiszteusok. Ezért másodszor is ezt mondta Saul Dávidnak: Ezúttal a vőm leszel.
És megparancsolta Saul az udvari embereknek, hogy így beszéljenek Dáviddal bizalmasan: Nézd, a király kedvel téged, és az udvari emberek is mind szeretnek. Légy tehát a király veje!
Saul udvari emberei el is mondták Dávidnak ezeket a dolgokat, de Dávid így felelt: Olyan csekélységnek látjátok, hogy valaki a király veje legyen? Hiszen én szegény és jelentéktelen ember vagyok.
És jelentették az udvari emberek Saulnak, hogy miket mondott Dávid.
Akkor ezt mondta Saul: Mondjátok meg Dávidnak, hogy nem kíván a király mátkapénzt, csak száz filiszteusnak az előbőrét. Így állj bosszút a király ellenségein! Saul ugyanis azt gondolta, hogy a filiszteusok által ejti el Dávidot.
Amikor aztán az udvari emberek elmondták Dávidnak ezeket, Dávid is helyeselte a dolgot, hogy a király veje legyen. Még mielőtt letelt volna a kitűzött idő,
elindult és elment Dávid az embereivel együtt, és levágott kétszáz embert a filiszteusok közül. Elhozta Dávid az előbőrüket, és odaadta az összeset a királynak, hogy a király veje lehessen. Ekkor hozzá adta Saul a leányát, Míkalt feleségül.
Saul azonban látta, és tudta, hogy az ÚR Dáviddal van, és Míkal, Saul leánya szereti őt.
Ezért még jobban félt Saul Dávidtól, és ellensége lett Dávidnak egész életére.
A filiszteusok vezérei kivonultak harcolni. Valahányszor kivonultak, Dávid mindig nagyobb sikert ért el, mint Saul többi szolgája, ezért igen híressé lett a neve.