Hallstatti leletek.

Full text search

Hallstatti leletek.
A vármegyének eddig talált egyetlen bronzkincse a Pannonhalmával határos Kisravaszd nevezetű területről származik és a hallstatti kulturának legnevezetesebb leletei közé tartozik hazánkban. E becses emlékcsoportról már többször megemlékeztek; korábban a bronzkorszak emlékei közé sorozták, később 1897-ben ábrák kiséretében, Récsei Viktor* ismertette és kelta eredetűeknek mondotta. Volt a leletben négy nagyobb és 13 kisebb fibula, néhány átfúrt gyöngy, három tömör bronzból való karperecz, két vékony lemezből álló, belűl üres karperecz, három kisebb, belűl üres karkötő, más hasonló két darabnak öt részre törött töredéke; négy köralakú, öt kerülékidomú, hat félkörös és egy négyszögletes bronzlemez; utóbbin egy vagy két karikán csüngő lapos, négyszögű bronzcsörtetők vannak; továbbá tömör bronzból öntött, áttört füles kerek ékszer és másik háromágú tagolt bronzrudacska, melynek két ága rövid s egyenlő hosszú; mindkettőn a rajtok látható lyukakon csörgő lemezkék lógtak. A csörtetős bronzdíszek, valamint a csónakos fibulák nagyon jellemzők a hallstatti kulturára. Érdekesek és jellemzők a rajtok látható díszítések is. Vannak rajtok hosszában és keresztben menő párhuzamos vonalak, néha pontsorok, közben mezők, melyek símák vagy sorban álló középponti körökkel vagy vonalkákkal díszítettek; középponti körök láthatók a karpereczek fölületén az X formára egymást metsző vonalak szögleteiben is. Van gerezdelt fölületű nyílt karperecz és olyan karkötő, melynek végei kölcsönösen egymás szárára vannak többszörösen csavarva. A hallstatti kulturára azután nagyon jellemzők az egyik négyzetidomú lemezkének négy részre osztott mezőin látható trébelt madáralakok, a legelső állatutánzatok, melyek e területen eddig előfordultak. Mindezeket jelenleg a pannonhalmi régiségtárban őrzik. A Pannonhalmával határos Pázmánd községből ered egy sírlelet, melyben két pár bronz karperecz és jellemző bronz fibula volt.
Arch. Értesítő XVII. köt. 23. l.
A többi hallstatti korbeli emlékek szórványos leletek és az őskori telepeken kerültek napfényre. Igy Kisbarát területéről származik a magyar típusú tokos vasvéső, Koronczóról egy csónakos bronz- és a Glaszinacz-féle fibula, Koronczó-Babotáról korongosfejű tű bronzból, a korong alján küllős karikával, a melyről két lánczos sallang csüng alá, csörtetők voltak a fibula nyergén látható füles karikákon is; mindkettő a Nemzeti Múzeumban van.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit