A város kiváló szülöttei.

Full text search

A város kiváló szülöttei.
Nagy-Rőcze város kiváló szülötteiről is meg kell emlékeznünk e fejezet keretében:
Moravek József a város jegyzője, majd bírája volt. A mai piacz területe azelőtt mocsaras, apró faházakkal körülépített tűzfészek helye volt. Moravek ezt, valamint a jolsvai és murányi utczát rendbe hozta, a városházát, a kőhídat ő építtette, a fürdőt is ő fedezte fel és felépíttette s végre a város vagyonát nagyban gyarapította.
163Sturmann András a murányvölgyi unio alkotója. A városnak 1815-ben 2 részvényt ajándékozott, kettőt pedig megszerzett; a Szkalka-pinczét, mely fölé házat építtetett, a városnak adta; az ág. h. ev. templomnak 800 frtos csillárt készíttetett és 1000 frtot a lelkész, 1000 frtot pedig a tanítók javadalmazására, 500 forintot a tanuló ifjúságnak és 800 forintot a kórházra hagyományozott.
Mihalik Dezső a Coburg-uradalom ügyésze, a polgári isk. gondokságának és számos testületnek elnöke, buzgón munkálkodó tagja. A nagyrőczei társadalom vezérlő embere, a ki egész életet szentelt annak, hogy e város és környéke lakosságának megingott hazafias érzülete a helyes irányú alapra állíttassék. A pánszláv gimnázium és tanítóképző bezárásának egyik főmunkása volt s azóta több olyan intézmény életrekeltője, mely nélküle Nagyrőczén soha sem lett volna megalkotható. Törhetetlen hazafias érzülete, szakadatlan munkálása a társadalom, oktatás, nevelés és minden közügy terén, királyi elismerésben is részesült, a mikor Ploszkói előnévvel a nemességet megkapta. Feltétlenül demokratikus jelleme s érzülete nevét a város történetében megörökítette, tiszteltté, becsültté teszi.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit