Török Pál.

Full text search

Török Pál.
Török Pál, ev. ref. püspök, szül. Alsó-Váradon 1808-ban, meghalt Budapesten 1883-ban. Tanulmányait Selmeczen kezdte és Debreczenben végezte. Kezdetben kisújszállási tanár volt, három év mulva ugyanott lelkész. 1839-ben került Pestre, a hol 1845-ben alesperes, négy évvel később pedig esperes lett. 1860-ban már a dunamelléki egyházkerület püspöke. A pesti egyházközséget, a mely lelkészszé választása idején anyagi válság szélén állott, virágzó anyagi helyzetbe juttatta és szellemileg is felemelte. Ő teremtette meg a pesti református főiskolát és a theologiai intézetet. Megvette, gyűjtés útján, az intézet számára a Rhádayak értékes könyvtárát, kieszközölte a Baldacci-féle alapítványt, de a Balassa-félét és másokat is, melyek azután a továbbfejlődésnek biztos alapját alkották. Bölcsessége a kecskeméti és pesti egyházmegyék között az intézetek elhelyezése miatt keletkezett elkeseredett harczot kiegyenlítette. Pestre juttatta a theologiai akadémiát, Kecskemétre a jogit, Nagykőrösre 198a tanárképző intézetet és keresztülvitte, hogy mind a három hely egy-egy főiskolát is kapott. Irodalmi téren is buzgó munkásságot fejtett ki. Ő maga szerkesztette az Egyházi Beszédek Tárát. Székács Józseffel együtt megalapította a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapot és a Protestáns Lelkészi Tárt. Mint püspök királyi tanácsosi czímet is nyert.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kft. je předním poskytovatelem obsahu v Maďarsku, které zahájilo svou činnost 1. ledna 1989. Společnost se zabývá rozsáhlou digitalizací, správou databází a vydáváním kulturního obsahu.

O nás Kontakt Tisková místnost

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Podívejte se, co o tomto tématu napsaly noviny za posledních 250 let!

Zobrazit